Mindenség, istenek, emberek

európa könyvkiadó  | 2002  | kemény kötés  |  217 oldal

Libri Antikvárium
Jean-Pierre Vernant, a Collège de France címzetes tanára a görög mitológia egyik legkiválóbb ismerője, nemcsak francia, hanem világviszonylatban is. Immár ötven éve foglalkozik a görög mítoszok eredetével, elemzésével, összehasonlításával. Több tucat könyve jelent meg e tárgyban, van, amelyik hét kiadást is megért. A Mindenség, istenek, emberek a görög mítoszokat újfajta szemszögből vizsgáló mű, amelyben szerencsés módon találkozik a tudós és az író. A szerző egyrészt elmeséli az általa kulcsfontosságúnak tartott görög mítoszokat, a világmindenség keletkezését taglalókat, az istenek háborújáról szólókat, a trójai háború történetét, Odüsszeusz bolyongását, érinti a dionüszoszi, oidipuszi és perszeuszi mondakört – s teszi mindezt sodró lendülettel, élvezetes stílusban. Bevallott célja, hogy e mítoszok elmesélésével a szájhagyományt újítsa meg, azt az elbeszélő módot, ahogyan évszázadokon át szálltak szájról szájra a mítoszok, amelyek szerinte nem mások, mint az időnek mélységesen mély kútjából felmerült elbeszélések. A mítosz az emberiség kollektív emlékezetének a lenyomata, elsődleges szerepe van az emberi gondolkodás és mentalitás, a viselkedésformák és -normák alakításában. A mítosz valóságos tárháza az emberi eszméknek, kozmológiai elképzeléseknek, erkölcsi elveknek és recepteknek, nyelvi formáknak. Vernant ezt a felbecsülhetetlen értékű szellemi hagyatékot akarja feltámasztani, a mindennapjainkba beépülő, élő örökséggé változtatni, hogy a mítosz ismét az legyen, amit Platón a szó eredeti értelmében vett dajkamesének nevez. Újrameséli hát a mítoszokat, és a bennük szereplő mitikus alakok, istenek és hősök kapcsán olyan alapvető kérdésekre keresi a választ, hogy mit jelent az idő, a mítoszok és a jelen ideje, hogyan kapcsolódik össze múlt és jelen, múlt és jövő. Mit jelent a felejtés és az emlékezés? Ugyancsak örök kérdés az emberi identitás, az egyén önazonosságának társadalmi státusával, szociális begyökerezettségével összefüggő problematikája. Vernant történelmi-pszichológiai elemzését adja a mitikus hősöknek. Számára Odüsszeusz, akinek története magát az emberi kalandot, az emberiség által bejárt utat példázza, a visszatérés, az emlékezés embere. Dionüszosz kettős kötődésű, egyszerre isteni és emberi alakjában a csavargó, az idegen, a peremre szorított, a „másik”, a gyakran önmagunkban fellelhető másik alakját véli felismerni. Van, aki egy napon találkozik ezzel a másik énjével, és van, aki nem. Oidipusz például szembesül a benne rejtőzködő másikkal, és rettenetes árat fizet érte. Kik vagyunk?, mik vagyunk?, honnan jöttunk?, és hová tartunk? – ezt kutatja a neves francia író és tudós remek stílusban, közérthető formában megírt könyve.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
megkímélt, szép állapotban, saját képpel
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve2002
Oldalak száma:217
Súly200 gr
ISBN2399961504879
ÁrukódSL#2110767668
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély