Milyen az út?

Emberi történelmünk állítólag azzal kezdődött, hogy ősünk leszállt a fáról. És most, hogy már nem fáról fára ugrálunk, nem liánokba kapaszkodva lendülünk át, faluról falura (faluról városra), most, hogy országról országra, sőt földrészről földrészre száguldhatunk (potenciálisan legalábbis, a technika biztosította feltételek szerint, amelyeket ugyanúgy az ember teremtett, mint az útlevélosztó, vízumot adó hivatalokat), most, hogy néhány éves, évtizedes rákészüléssel akár a Holdra repülhetünk - most mi kezdődik? Miféle történelem? Az auto- és homomobilé? Vagy már a kozmikus lényeké? Legalábbis: a kozmoszjáróké? És ezzel értelmét veszítené a költő aggodalma, amely e század közepén a "felülnézet" veszélyes következményeit érezte át? "Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, /s nem tudja, hol lakott Vörösmarty Mihály"... Radnótival szemben vajon azoknak az űrhajózási szakembereknek van igaza, akik csodálatosan pontos munkájukkal lehetővé tették, hogy a robot szeme a tegnap még hihetetlen magasból a föld mélyébe ("mélyebbre"?), a tenger fenekére lásson? Nézem egy angol képeslapon a Landsat 1 nevű amerikai műhold készítette színes felvételeket: a Földtől 570 mérföldre "elkattintott fényképezőgép" véres térképeket tár elém. London vérerei ijesztőek, Velence korall-lenyomata legalább dekoratív, a legfélelmetesebb azonban az Egyesült Arab Emirátusokat jelképező, vad pirosakban-kékekben virító, expresszionista-szürrealista látomás, a képeket megfejtő szöveg szerint a tengerben található olaj adja e különös színhatást. Fölösleges bizonygatnunk, hogy nem esztétikai célzattal készültek e színes fotók...