Mesefolyamok óceánja I-II.

India úgy él a köztudatban, mint a mesék hazája. Páratlanul gazdag és változatos meseirodalma ősrégi időkbe nyúlik vissza, s termékenyítőleg hatott egész Ázsia és Európa mesevilágára. Kötetünkben az első évezred szanszkrit meseirodalmának legszebb gyűjteményeit mutatjuk be. Időszámításunk kezdete táján a nagy szanszkrit eposzba, a Mahábháratá-ba számos állatmesét szőttek bele: szinte ugyanakkor született meg a világ talán leghíresebb állatmese-gyűjteménye, a Pancsatantra; az ennek nyomán a X-XIV. században összeállított Hitópadésa című gyűjtemény szintén főként állatmesékből áll. A leggyakorlatiasabb életbölcsességre tanítanak e történetek: aki okos, sőt ravasz, az boldogul; aki ostoba, az pórul jár, de a gonoszság nem diadalmaskodhat, mert a kicsinyek, megtiprottak összefogása vagy ügyessége kegyetlen bosszúval sújt le az önkényeskedő nagyokra. Az állatmesék után a tündérmese is megjelenik a szanszkrit irodalomban. A legnagyobb ránk maradt mesegyűjteményt Szómadéva állította össze Mesefolyamok óceánja címen a XI. században. E hatalmas mű magában foglal más gyűjteményeket, például A hulladémon huszonöt meséje címen ismert kalandos történeteket is. Dandin VI. vagy VII. században keletkezett műve, A tíz herceg kalandjai meseregény, a műfaj legsikerültebb darabja a szanszkrit irodalomban. A legendás Vikrama királyról szóló, olykor hátborzongató történetek (Vikrama tettei) az első évezred végének fojtó légkörét idézik. Ekkor más utakon is elindul Indiában az elbeszélő irodalom: a realitás felé fordul, megszületik a novella és a szatíra. A novellamese műfaját kötetünkben A papagáj hetven meséje a csalfa asszonyokról című gyűjtemény képviseli. A Harminckét mese a buta szerzetesekről címen egybegyűjtött rövid, csattanós mesék pedig az Indiában népszerű bolondtörténetek sorába tartoznak.