Menekülő ló (Rakéta Regénytár)

Fordul, rikkantotta Klaus Buch hátul. Fordul, rikkantotta Hel elöl. Most, rikkantotta Klaus Buch. Sabine és Helmut meglapult a vitorlarúd alatt. Hel egyszerre levetette a fürdőruhája melltartóját, elrakta, ilyen szélben egymaga is boldogul Klaus, mondta, és lefeküdt a hajó orrára. Helmut a maga profi pillantásával félrenézve szemügyre vette a mellét.. Olyan volt a két melle, mintha az is kíváncsi lett volna. Klaus Buch szerencsére úgy beszélt tovább, mintha semmi se történt volna. Halméknak van-e gyerekük? Sabine, mondta Helmut, van gyerekük? Ha megkérded a két gyereket, mondta Sabine, hogy vannak-e szüleik, akkor valószínűleg azt felelnék: Szüleink! Az istenért! Sose voltak! Amikor a kutyájukat meglátta, mondta Klaus Buch, azt hittem, gyermektelenek. Akkor miért nincs nektek kutyátok, kérdezte Sabine. Ők mindentől tartózkodnak, ami korlátozhatná a függetlenségüket, mondta Klaus Buch. Ha nekik délelőtt eszükbe jut, hogy Teneriffába repüljenek, akkor délben hagyhassák el a starnbergi házacskájukat, és este szállhassanak le Los Rodeoson, különben ő egyszerűen svábbogárnak érzi magát. Az pedig kellemetlen érzés. Iskolás korában gyakran érezte magát svábbogárnak. Jól bizonytalanban hagyta őt akkoriban Helmut... - Osztályharcos volt. Az már csak volt, mondta Sabine szárazon.