Menedzsmentkontroll-rendszerek

panem kft.  | 2013  | cérnafűzött, keménytáblás  |  848 oldal

Libri Antikvárium
Könyvünk tárgya, a menedzsmentkontroll az a folyamat, amelynek során a vezetők úgy befolyásolják a szervezet tagjainak magatartását, hogy az a szervezet stratégiájának megvalósítására irányuljon. A több mint tíz kiadást megélt munka elméleti modellek, szakszövegek és esettanulmányok bevetésével támogatja a szükséges szaktudás megszerzését. Szerzőik szakmai múltja biztosíték arra, hogy az olvasók időbefektetése nem hiábavaló. A kötet olyan gondolatmenetet követ, hogy lehetővé tegye az olvasó számára tudása gyarapítását, lássa és elemezhesse, hogy a szervezet vezetése miként alkot meg, vezet be és használ menedzsmentkontroll-rendszereket a cég stratégiájának megvalósítása érdekében. Ezenközben hasonló súllyal szerepelnek technikák és ezeknek az érintettek magatartására gyakorolt hatásai. A mű három szerkezeti egységre tagolódik. Az I. rész, az elméleti keretek felvázolását követően, részleteiben tárgyalja a felelősségi egységet mint a menedzsmentkontroll szervezeti környezetét. A II. rész tárgyköre a menedzsmentkontroll tipikusnak tekinthető folyamata, ennek egymást követő lépései: a stratégiai tervezés, a kerettervezés, az operatív tevékenységek és elemzésük. A III. rész a menedzsmentkontroll-rendszerek olyan változatait ismerteti, amelyek a differenciált stratégiával dolgozó cégek, a szolgáltató szervezetek, a multinacionális szervezetek és a projektek esetében alkalmazhatók. Mindezek tárgyalását a napjaink gyakorlatát bemutató esettanulmányok teszik különösen életszerűvé. A kötetet jó szívvel ajánljuk egyetemi-főiskolai kurzusok, vezetőképző programok anyagául, a gyakorló szakemberek számára pedig kézikönyvként nélkülözhetetlen. Főbb témakörök: A menedzsmentkontroll-rendszerek sajátosságai, A menedzsmentkontroll környezete, A stratégiák értelmezése, Szervezeti magatartás, Felelősségi egységek: árbevétel- és költségközpontok, Eredményközpontok, A belső elszámolóárak rendszere, Alaptevékenységbe fektetett eszközök mérése és menedzsmentkontrollja, A menedzsmentkontroll-folyamat, Stratégiai tervezés, Kerettervezés, A pénzügyi teljesítményről szóló beszámolók elemzése, Teljesítménymérés, Vezetői javadalmazás, Kontroll különböző stratégiatípusok alkalmazása esetén, Szolgáltatószervezetek, Multinacionális szervezetek, Projektek menedzsmentkontrollja.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 16 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 699 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Hátsó borító enyhén karcos
Kiadó panem kft.
Kiadás éve2013
Oldalak száma:848
Súly1570 gr
ISBN2399960617433
ÁrukódSL#2111105081
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 16 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 699 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Csernus Imre: A magyarDr. Csernus Imre: A magyar