Megszentelt tájakon (Szűcs Margit fordítása)

magyar könyvklub  | 1994  | kemény kötés  |  240 oldal

Libri Antikvárium
Így szólt az Úr Mózeshez a Sínai-hegyen: "Oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld." Hasonlóan szentként tisztel helyek sokfelé voltak és vannak a világon, ám szentségük eredete bizonytalan. Nem tudhatni, vajon léteznek-e valóságos, megfogható indítékok, vagy a szemlélők érzületéből fakad-e a szentség légköre. Századunkban a német Rudolf Otto és a román Mircea Eliade világított rá tudományosan a "szent" fogalmának jellemzőire. Ottótól ered az "isteni szellemű" kifejezés, amely szerint az isteni kinyilatkoztatás vagy megjelenés félelmet ébreszt. Sok hagyományosan szent helyen támad ilyen érzés, köztük az égbe tornyosuló szikláktól körülvett görög jósda-szentély, Delphoi láttán, vagy Tibetben, a nyugati síkságok fölé emelkedő Kailásza szimmetrikus, jégsapkás csúcsain. Eliade összeveti a "megszentelt hely" és a "profán hely" fogalmát; az első mint "vallási jelenség" mutatkozik meg, a második a templomon kívül eső térségre utal. Az animisták, például a sintó vallásúak, akik azt hiszik, hogy a természetben minden lélekkel telített, akár egy fát vagy egy sziklát is részesíthetnek vallásos tiszteletben. A keresztények számára az Istent megtestesítő Jézus érvényesíti a szentséget. Némely helyen bizonyos vallási eseményből nőtt ki a megszentelt légkör: a Sínai hegyen jelent meg az Úristen Mózesnek; Lourdes-ban tűnt fel Szűz Mária egy parasztlány előtt; Iona szigetén élte át Szent Kolumbán látomásait az angyalokról, és ott vitte véghez különféle csodatetteit. Egyéb okokból is tekinthetünk szentnek valamely helyet. Könyvünk több mint harminc példát tesz vizsgálat tárgyává, öt különböző részben. A "Szentek nyomdokain" című fejezetben olyan műalkotások és tájak szerepelnek, amelyek szentekhez és vallási tanítókhoz fűződő kapcsolatuk által váltak megszenteltté; ilyen például az indiai Bodh-Gaja, ahol Sziddhárta Gautama elnyerte a megvilágosodást, és Buddhává lett. A temetkezési helyeket különösen szent hírnév övezte az ősi kultúrákban, mivel az emberek úgy érezték, a halott utazása a túlvilágba és ottani létének élvezete a sír és a temetkezési tárgyak szentségétől függ.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 690 Ft

A termék megvásárlásával

269 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magyar könyvklub
Kiadás éve1994
Oldalak száma:240
Súly300 gr
ISBN0599001307176
ÁrukódSL#2107644027
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 690 Ft

A termék megvásárlásával

269 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power