Matematika - Tanító szakos hallgatók számára

ismeretlen  | 2010  | papír / puha kötés  |  394 oldal

Libri Antikvárium
A tisztelt Olvasó, most egy olyan tankönyvvel találkozik, amely a matematikai tudásanyagból azt a szeletet ragadja ki, amelyet - a szerző véleménye szerint - legjobban a leendő (és működő) tanítónak kell ismernie. Ez a szelet a számfogalom és annak fejlődése. Mennyiségében nem sok, de minőségében sajátos és lényegesen mélyebb annál a szintnél, amelyet a tanító, mint a társadalmi közgondolkodás egyik formálója, tanítványaiban kialakít. Nem módszertan, nem a tanítás mesterfogásait mutatja be, hanem azt a tudásanyagot, amelyet a tanítónak, mint forrásnak kell önmagában hordoznia. Például, a közgondolkodásban már nincs szükség arra, hogy a tizedes tört tizedes törttel való osztásának eljárását akár egy mérnök is ismerje. Ott a kalkulátor, a mobiltelefon és néhány gombnyomás után leolvassa az eredményt. Éppen úgy, mint ahogy a televízió bekapcsolásakor sem érdekel bennünket, hogy mi történik a készülék belsejében, csak nézzük az adást. De nagy baj lenne, ha a képernyő elsötétülésekor senki sem tudná, hogy mi ennek az oka. Ugyanilyen baj lenne, ha senki sem tudná, hogy mi az osztás és hogyan kell azt elvégezni. Ha jól belegondolunk, ezt éppen a tanítónak kell tudni.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 10 950 Ft

A termék megvásárlásával

1 095 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó ismeretlen
Kiadás éve2010
Oldalak száma:394
Súly100 gr
ISBN0359001301709
ÁrukódSL#2106498849
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 10 950 Ft

A termék megvásárlásával

1 095 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat