Marcus Aurelius vallomásai

Összeválogatta, fordította és a bevezetést írta Vajda László. -- Marcus Aurelius Kr. sz. u. 161-180-ig uralkodott, s Antoninus Pius utódja volt a császári trónon. Ez Hadrianus óhajára már ifjú korában örökbefogadta a komoly, magábamélyedő fiúcskát. a tanítók egész serege szorgoskodott, hogy mennél tökéletesebbre formálja a korán érett gyermeket. Nevelőatyja életmódja ösztönözte, hogy hajlamait követve a stoikus bölcselet kemény erkölcsi elveihez igazodjék, melyekkel legkedvesebb mestere, Junius Rusticus ismertette meg. Így fejledezve nem esett mámoros részegségbe, mikor férfi korában ölébe hullt a mérhetetlen hatalom. Borzadva gondolt a zsarnok Neróra, s szeretettel idézgette a népboldogító Antoninus Pius emlékét. Nyomdokait követve alattvalói érdekeit kívánta szolgálni a stoa szellemében. Stoikus bölcselőkkel vette körül magát, s abban a hitben, hogy az elvrokonság alapján elgondolásait ők válthatják valóra a legtökéletesebben, rájuk ruházta a főbb állami tisztségeket. A nemesek féltékenykedve figyelték ezek térhódítását, s Avidius Cassius, váltig hangoztatva, hogy a kormányzás nem az asszonyos, fecsegő bölcselők, hanem a férfias, harcos nemesek dolga, összeesküvést szőtt a császár ellen. Az pedig haladt a maga útján...