Magyarország a Szabad Európa Rádió hullámhosszán 1951-1956

gondolat-infonia  | 2005  | papír / puha kötés  |  350 oldal

Libri Antikvárium
A kötet 1951 és 1956 között mutatja be a hidegháborús időszak egyik sajátos politikai fegyverét, az amerikai elképzelés szerint kialakított Szabad Európa Rádiót. Ennek során kitűnik a rádió alapító eszménye, amely a kettészakadt Európa egyesítését, a vasfüggöny mögött maradt népek felszabadítását fogalmazta meg. E feladatot szolgálta a Szabad Európa Rádió 1950-ben megszervezett magyar osztálya is. A napi célok között szerepelt a hiteles információ átadása, a nyugati demokráciák valósághű bemutatása, a hazai politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális és szociális körülmények pontos megrajzolása, és ezzel a magyarországi propaganda hatékony leleplezése. A Szabad Európa Rádió munkatársai felkészülten és odaadóan vállalták az adott missziót. Közülük is kiemelkedett Győri (Mikes) Imre, aki a Szabad Európa Rádió Magyar Osztályának alapító tagjaként már ismert és gyakorlott újságíróként - Gallicus álnéven - írta és szerkesztette a rádió egyik legérdekesebb, lehallgatottabb műsorát, a Reflektort. A kötetben kiemelkedő helyet foglal el a rádió 1956-os szerepének vizsgálata. A rádiónak a forradalom idején végzett munkáját sok bírálat érte, már a szabadságharc leverését követő időszakban is. A forradalom napjaiban elhangzott adások bemutatása és elemzése, az egykorú bírálatok feldolgozása reális képet kíván adni a történtekről. A rádió szerepéről kialakított differenciált értékeléshez tartozik annak bemutatása is, hogy Gallicus és a rádió több munkatársa kommentárjaiban Nagy Imrét és tevékenységét erős fenntartással, sőt ellenszenvvel figyelte, ez a véleményük csak a forradalom leverését követően változott meg pozitív irányban.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó gondolat-infonia
Kiadás éve2005
Oldalak száma:350
Súly439 gr
ISBN2310008336307
ÁrukódSL#2111860294
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Susanna Clarke: PiranesiSusanna Clarke: Piranesi