Magyar idézetek könyve - VAJTHÓ LÁSZLÓ MŰHELYMUNKÁJA

királyi magyar egyetemi nyomda  | 1942  | félvászon  |  319 oldal

Libri Antikvárium
Ismertető: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda nyomása, Budapest. A kötet munkatársai a Budapesti M. Kir. Áll. Berzsenyi Dániel Gimnázium 1941/42. évi VIII. A. osztályának érettségiző diákjai - Ez a könyv: műhelymunka. Munkatársam: a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium 1941-42. évi VIII. A. osztálya. Régi vágyam, hogy érettségiző tanítványaimmal ilyen módon tekintsek vissza irodalmunkra; művekre, melyeket nyolc év alatt olvastunk vagy olvasnunk kellett volna. Rengeteg elkallódott élmény frissül fel így hirtelen, közben új szépségek is kínálkoznak. Kivált olyasmit válogattunk, ami töredékesen is kerek egésznek számít. Ezek az idézetek - nagyrészt egy-egy alkotás veleje - maguk is sok mindent idéznek: könyvek halmazát, valóságos kis könyvtárt. Nem az volt a célunk, hogy - mint a legtöbb efféle gyűjteményben tapasztalni - mindenáron címszavakhoz keressünk anyagot; ellenkezőleg: a szépnek, jónak talált részekhez kerestünk közös fedelet. Nagyjában sikerült. Egyébként az mentsen, hogy az alkotások nem szeretik a sorakozót. Mindenik külön műfaj; más és más törvénynek engedelmeskedik. Az olvasó tehát ne a kereteket vizsgálja, hanem amit magukba foglalnak... ------- TARTALOM: Bevezetés 5 Hit, vallás 7 Istenség 8 Megtérés 13 Isteni igazság 14 Imádság 15 Végtelenség 19 Alázat 19 Végzet 20 Eszmény 20 Gondviselés 21 Fohász 23 Magyarság 24 A haza 25 Magyar nép 33 Hazaszeretet 47 Magyar sors 58 A magyar katona 71 Magyar dicsőség 75 Magyar hősök 82 Szabadság 83 Erdély 87 Magyar dal 88 Ember és világ 92 Az emberi élet 93 Az ember 96 A nő 104 Igazság, béke 106 Magány 111 Ábránd 111 Álom 113 Emlékezés 114 Búcsú 114 Vallomás 118 Szilánkok 125 Életbölcsesség 128 Megismerés 129 Tanítás 131 Eszmélkedés 141 Szerénység 144 Emberismeret 147 Józanság 150 Kiábrándulás 153 Végtelenség 160 Keserűség 160 Élettapasztalat 161 Bölcsességek 168 Elmúlás 171 Halál 172 Érzésvilág 184 Szeretet 185 Szerelem 188 Barátság 195 Öröm 196 Bánat 196 Ábránd 205 Hangulat 206 Hangulatok 214 Szellem 217 Lélek és alkotás 218 A könyv 220 Költészet 222 Zene 236 Tánc 236 Kritika 238 Művelődés 240 Magyar nyelv 244 Humor 249 Természet 255 Jellemzés 264 Megemlékezés 265 Nyitányok, monológok, seregszemlék 281 Nyitányok 283 Monológok, seregszemlék 307- További ismertető. "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - borítóhiányos
Saját képekkel (állapotfotó). Keveset forgatott, jó állapotú példány. Könyvízelítő: "Belelapozás". A papírborító sajnos hiányzik (ld.borítókép), maga a könyv korrekt, jó példány.
Kiadó királyi magyar egyetemi nyomda
Kiadás éve1942
Oldalak száma:319
Súly360 gr
ISBN2399989427600
ÁrukódSL#2108840106
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál