Magyar badar (300 limerik)

A limerik (vagy angolosan: limerick) abban a formában, ahogy ma ismerjük, a viktoriánus Anglia Janus-arcú terméke. Az egyik arcát Edward Lear, a nonszenszversek írója és illusztrátora tette olyan népszerűvé, hogy a vicclapokban valóságos népmozgalommá vált ilyen ötsoros, aabba rímképletű badar versikéket fabrikálni, melyeknek első sora általában személynévre végződött, vagy a várost nevezte meg, ahol a limerik szereplőjével a további négy sorban elbeszélt bámulatos badarság megesett. A Janus-arc másik fele a prüdériájáról híres korszak visszájáról tekint ránk. Ez az értelmiség obszcén folklórja, amely a XX. század közepéig csakis szájhagyomány útján terjedt az irodalmi berkekben, egyetemek táján, a katonatiszti karban, de bizony a felsőbb papság köreiben is, hasonlóan a malac viccekhez, csak éppen virtuózan leleményes rímekkel, énekelhető formában előadva. A műfaj illetve a versforma valójában sokkal régebbi eredetű, csíráit már a középkori angol költészetben is kimutatták. Büszkék is rá az angolok, és annyira a nyelvükbe ágyazottnak tekintik ezt a formát, hogy azt tartják, jó limeriket írni csakis angolul lehet. Antológiánk arról szeretné meggyőzni a magyar olvasókat, hogy ez nem így van. Elszórtan ezelőtt is jelent már meg magyarul limerik, nagyobbrészt angolból átültetve. Most Várady Szabolcs, a kötet szervező-szerkesztője megpróbálta mozgósítani a magyar költészetet - ennek eredménye olvasható a kötetben: 300 db tőről metszett magyar limerik! Akad köztük jó néhány malac, sőt bízvást disznónak is nevezhető példány, de a szemérmes olvasó is bőven találhat kedvére valót (és mivel a versek tematikus rendben sorakoznak, legfeljebb becsukja a könyvet, valahol a 175. limerik után). A kötet előszava nemcsak a műfaj történetét meséli el, hanem a jó limerik készítésének receptjét is az olvasó kezébe adja.