Leibniz és a medicina

Homines eruditi non solum dogmata, sed etiam historiam dogmatum amant Leibniz Az újkori gondolkodás legegyetemesebb szelleme, akiéhez hasonló átfogó elmével Arisztotelész óta nem találkoztunk - írják róla a filozófiatörténészek. Leibniz szerepe az újkori kultúrán belül ugyanaz, ami a hellén kultúrában Arisztotelészé volt. Még problémáik is egyeznek, s megoldásaikban sincs bensőleg különbség. És ez a hasonlóság nem csak filozófiájukra, de az általuk művelt tudományok nagy számára vonatkozóan is igaz. Leibniz ezen túl korának minden, a tudományban jelentős személyével öszeköttetésben állt. Befolyása, hatása hatalmas. Cui non notus? - Ki nem ismeri? Ezek a szavak, amelyeket egy 1704-ben metszett portréjához írtak, mutatják, hogy Leibniz a maga korában mennyire ismert személyiség volt. Leibniz barátsága, ajánlása Európa legjelentősebb tudósainak kapuját nyitotta meg személyes ismerősei és levelezőtársai előtt egyaránt. Levelezése zömének feltárása csak az utóbbi évtizedekben kezdődött meg és még évtizedeket fog igénybe venni. A hannoveri Állami Könyvtár Leibniz-kéziratai között a teológiai, filozófiai, matematikai, kémiai, nyelvészeti, történeti, geológiai, ásványtani, jogi, zeneelméleti, bányászati írások mellett igen nagyszámú orvosi kézirat is található, amelyeknek csak elenyésző töredékét ismertették és dolgozták föl eddig. Mint a nemrégen feltárt írásokból látni fogjuk, Leibniz orvosi gondolatai nemcsak önmagukban voltak jelentősek, hanem nagymértékben hatottak filozófiájára is. Diepgennel ellentétben ugyanis úgy gondolom, nem a monadológiának volt hatása a 17. századi medicina fejlődésére, hanem elsősorban éppen Leibniz filozófiájára hatott a korabeli orvosi gondolkodás. Glisson (1592-1677) írása az erő fogalmáról (Tractatus de natura substantiae energetica, 1672) például bizonyosan hatott Leibniz szubsztancia-fogalmára. A Stahllal folytott - később tárgyalandó - levélváltás pedig a harmonia praestabilita tézisét erősíthette meg. Könyvemben eleve lemondok Leibniz filozófiájának bemutatásáról, valamint matematikatörténeti jelentőségének akárcsak érintéséről is, noha jól tudom, hogy Louis Couturat és Bertand Russel Leibniz-monográfiája óta a leibnizi gondolkodás kiindulásának és középpontjának logikáját szokták tekinteni. Avval is tisztában vagyok, hogy minden effajta szelekció elkerülhetetlenül magában hordozza annak veszélyét, hogy az interpretálni kivánt téma, jelen esetben a medicina képe, ha nem a Leibniz-i világképpel való összefüggé­sében ábrázoljuk, elégtelen lesz és elveszti univerzális jellegét. Ernst Cassirer ezért már száztíz évvel ezelőtt rámutatott arra, hogy a metafizikai és a ,,tudományos" irások szigorú különválasztását fel kell adni. Munkám során ugyan főként Cassirerre támaszkodtam, az ő metódusát igyekeztem követni, azt azonban mégsem kíséreltem meg, hogy utalásokon túlmenően Leibniz metafizikáját is elemezzem. (Schultheisz Emil)