Legyen nekik dzsessz

"Egész egyszerűen: a legnagyobb élő angol prózaíró - írta Jean Rhysről néhány éve a tekintélyes kritikus, Alfred Alvarez. Aki olvasta az írónő magyarul is megjelent regényeit (Széles Sargasso-tenger; A sötétség utasa; Jó reggelt, éjfél), aligha találja felelőtlennek ezt a kijelentést. A dominikai születésű, különös pályafutású Jean Rhys, aki harmincéves korában Párizsban kezdett írni, majd egy novellás kötet és négy regény után évtizedekre eltűnt a közönség szeme elől, ma már vitathatatlanul az angol irodalom élő klasszikusa. Hogy mennyire élő, azt 1976-os novellás kötetével bizonyította, amely nyolcvanegy évesen is alkotóerejének teljében mutatja. Kötetünk utolsó hét elbeszélése ebből a kötetből való. Az első hat 1927-ben megjelent első könyvéből, amelynek előszavában Ford Madox Ford az egész életműre érvényes szavakkal így méltatta ifjabb pályatársát: ,,Félelmetes éleslátás jellemzi, és félelmetes - már-már kísérteties - szenvedély, amellyel az elesettek ügyét magára vállalja... Legvonzóbb tulajdonsága az ösztönös formaérzés: írásai pontosan ott kezdődnek, ahol kezdődniük kell, és pontosan akkor érnek véget, amikor megtették a dolgukat." Jean Rhys csak arról ír, amit nagyon alaposan ismer. A helyszínek életének helyszínei: Nyugat-India, ahol gyerekkorát töltötte, az első világháború utáni Párizs, ahol örökös létbizonytalanságban íróvá érett, és Anglia, ahol vidéki elvonultságban megöregszik. Írásművészetében nincsenek látványos fordulatok. A hang, amelyre kezdetben rátalált, és amelyet azóta is használ - hogy újra Alvarezt idézzük -, ,,meglepően fiatalos: könnyed, tiszta, hajlékony, eleven, természetes - és kivételes erőfeszítéssel egyetlen célra koncentrált; az egyszerű igazmondás eszköze".