Lakodalom keresztelő bölcső

Előszó Részlet a könyvből: "December elején leesett az első hó. Déli széllel jött, szinte meleg volt az idő, az eresz is megcsorgott. Mindenki azt hitte, hogy nem marad meg, sár lesz belőle, de délutánra északra fordított és a csorgás megfagyott. A hó pedig egyre vastagabban hullott házakra, fákra, kazlakra. Belékavart az emberek gallérjába, megcsiklandozta a nyakukat. Ekkor széjjelnéztek, szinte csudálkozva, zsebbe nyomták a kezüket és siettek fedél alá. A tornácra, a pitarba vagy az ólba. Ott megálltak, a szélbe bámultak, aztán bementek. A dolog kettészakadt a kezükben, mint valami fonál. Egyik vége kint van a kertben, a másik vége itt bizsereg a markukban. Minden dolgot elvégzett immár az idő. Fútt a szél, a havat hordta, a hófúvásban közelebb búttak egymáshoz házak, fák. Fáztak. Egyébként csend volt, mindössze egy szekér igyekezett hazafelé a nagyutcán. Rajta eke, talyiga. Szántani akart a gazda, de csak a faluvégig ment, ott megfordult a Kistornyi lucernáján. A szántást is elvégezte az idő. A kerekek felszedik a havat, túlfelől leejtik, a lovak vígan botorkálnak. Érzik az elkövetkezett pihenést. A járdán egy ember baktat, Bere Zsiga, a kisbíró. Megyen a kisbíró a járdán, sipkája lehúzva, botját a hóba mártogatja; neki menni kell, ha esik, ha fú. Szolgának, kutyának kint a helye."