Kyra Eleison

fabyen kiadó  | 1995  | puhatáblás, ragasztókötött  |  480 oldal

Libri Antikvárium
,,...Talán órák is tovatellettek, mire demilitarizáltam az atlétát. Minthogy a kérő szó mit sem ért, kénytelen voltam tettleg érvelni. Elvettem tőle a saját fegyverét, meg a találtat, de még a rojtosra rágott fogpiszkálót is kiszedtem a szája sarkából, mielőtt rádöbbent volna, hogy azzal is harcolhat. Időközben a mérkőző pasasok a medencében kötöttek ki, s a vádliig érő vízben pozdorjázták egymást, meg-megbotolva a fenéken elrejtett csövekben. A bejárat felől zsarumobilok közeledtek üvöltő szirénával, a másik irányból az óriáskerekes ember érkezett, homlokán redőkkel, kezében cipőmmel. Az eső, akárha az estémet siratná, dühödten rázendített, lila villámok cikáztak körülöttünk, pofonok dörögtek a szökőkútban, az égbolt üvöltött rá feleletül. A kollégák négyfelől robogtak a márvánnyal borított dísztérre, hogy közrefogják a medencét. A vijjogó kocsik kormányozhatatlanná váltak a síkos kövön. Előlük menekülvén a vízbe ugrottam, és megint elveszett a cipőm. Az egyik zsarumobil a pánikszerű fékezéstől két kerékre billent, és siklórepülésbe kezdett. Felém tartott, nőttön-nőtt." "A filkó a baljában tartotta a géppisztolyt, jobb kézzel markolta a kormányt. Észrevett engem, s midőn delfinugrással a kocsik mögé vetődtem, elvigyorodott. Ugyane pillanatban le is fagyott arcáról az öröme, mert a szamuráj felpattant a furgon küszöbére, és egyetlen reccsenéssel megszabadította Uzijától, majd a stukkert a fültövéhez nyomva arra kérte, ugyan, állna már meg. A pasas dühödten a fékre taposott, ama alantas szándékkal, hogy levesse a küszöbről Vis Majort. A szamuráj azonban megtapadt az ajtón, s a várakozással ellentétben nem szállt el. A furgon éktelen csikorgással megállt. Kedvenc zsarum kiszakította az ülésből a filkót. Ledobta az aszfaltra. A pasas ráébredt repedt csuklója kínjára, és egyébként is rosszul érezte magát. Verdesett, ellenkezett. Szitkokat üvöltött. Vis Major letérdelt mellé, szempillantás alatt hátrabogozta és lelakatolta a karjait. Azután narkózist alkalmazott. A hatemeletes épület felől állig felfegyverzett egyenruhások rohantak felénk, az utca végében feltűnt a sivalgó mentőkocsi. A felmetszett hasú férfi ebben a pillanatban surrant ki a kapun, és bizonytalanul botladozva, ámde konokul elillanni készült. Elkaptam a többé-kevésbé szakszerűen kibelezett pasast, és orvoskézre adtam. Vis Major feltartott kézzel, jobb tenyerén vakító jelvényével magyarázta az egyenruhásoknak, hogy szükségtelen lőniük. Ezután felültem egy alvó BMW elejére, és folytattam az őszülést, végre zavartalanul. A szamuráj ugyanis félrevonult egy bokorba a maroktelefonjával." (részlet a könyvből)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
A borító egyik sarka picit kopottas.
Kiadó fabyen kiadó
Kiadás éve1995
Oldalak száma:480
Súly349 gr
ISBN2399958516403
ÁrukódSL#2111095515
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power