A KönyvKereső szolgáltatás csak regisztrált ügyfeleink számára elérhető.
Hogy igénybe tudja venni, kérjük, jelentkezzen be, vagy regisztráljon oldalunkon.
alexandra kiadó
| keménytábla, védőborító
|
207 oldal
Az olvasó kezében tartott könyv megszületéséről közel öt éve kezdett el gondolkodni Mánfai György fotóművész kollégánk. Bár számtalan hazai és nemzetközi kiállításon több mint egy évtizede rendre gyűjtögette a komolyabbnál komolyabb elismeréseket, igazi álma mégis egy saját könyv megjelentetése volt. Nyaranta a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetének lelkes csapatával, oktatókkal, hallgatókkal együtt elővette a túrabakancsot és fényképezőgépeivel is súlyosbítva az amúgy sem könnyű menetfelszerelést, nekivágott Európa felfedezésének. ,,Korpa közé keveredve" maga is műkedvelő geográfussá vált, egyre nagyobb szakmai hozzáértéssel fényképezve a természet és a társadalom alkotta földrajzi érdekességeket, látványosságokat, különlegességeket. Időközben a környezetében előforduló magunkfajta, botcsinálta fotográfusok is ellestünk egykét trükköt a ,,mestertőr, így fordulhatott az elő, hogy a fotóművész által jegyzett könyvben fel-fel bukkannak mások felvételei. A képek tehát megvoltak, amelyből e könyv részére a Mediterrán tájakon tett kalandozásaink során készülteket gyűjtöttük össze. Hiányzott azonban a ,,körítés", a képekkel bemutatott tájak, jelenségek leírása, magyarázata. Mánfai György a tőle megszokott vehemenciával látott neki a szerzőgárda verbuválásának, amely során egyetlen cél vezérelte. Olyan társaságot szeretett volna összehozni a túrák során vele utazókból, amely lehetőség szerint a legszínesebb, ugyanakkor a legnagyobb hozzáértéssel írhat egy-egy témáról, területről. Ennek köszönhetően a csapatba bekerült térképész, biológus, történész, geológus, építész és geográfus az egyetemi hallgatótól a professzorig, jelképezve azt a sokszínűséget, amely a Mediterráneum általunk bejárt és az olvasónak bemutatandó tájait is jellemzi. E könyv műfaja igen nehezen definiálható. Szerettünk volna egy olyan, művészi fotókkal felvértezett útleírást készíteni, amely nem mellőzi a szakmaiságot. A képeket nézegetve talán kedvet kap az olvasó a megjelenített tájak, jelenségek, korok hátterének, mikéntjének megismerésére is. Az első négy egység különböző szerzők szemüvegén keresztül a térség közös vonásairól, gyökereiről ad áttekintést. Ezt követik az egyes szigetek - akár karosszékből történő - felfedezéséhez segítséget adó fejezetek, amelyek a tájak, városok leírása mellett nem mentesek a praktikus tanácsoktól, olykor a szerzők saját, személyes benyomásaitól sem. Mánfai György fotóművész és a szerzőtársak nevében kívánom a kedves olvasónak, hogy lelje legalább akkora örömét e könyv olvasásában, mint amilyen felejthetetlen élményeket nekünk jelentett a mediterrán szigeteken való kalandozás.