Kristófék kincse II.

Érdekes története van a regénynek. Csaknem két évtizede íródott, a háború viharában erre-arra kallódott a kézirat, de megmaradt, évek múltán előkerült, ismét szerzője kezébe jutott, s ekkor nála hevert, mert új életünk ezernyi feladata közepette nem volt érkezése elővenni s átlapozni a vaskos kéziratköteget. De végül is elővette. A művön nem kellett változtatni, sem elvenni belőle, sem hozzátenni. A 18 éve befejezett regény mondanivalója ma tisztábban visszhangzik, mint megírásakor, tisztábban és világosabban, mert az olvasók ma értőbbek és látóbbak, s ha annak idején elsősorban a cselekményesség és fordulatosság - tehát a formai elemek - révén kerültek volna bele a történet sodrában, ma ezen túl és ezen felül a két világháború közötti erdélyi faluról nyújtott hiteles körkép ragadja meg értelmüket s készteti őket érzelmi azonosulásra is az íróval, aki minden sorával az embertelen korszak elítélését szuggerálja. Terjedelmében és értékében egyaránt jelentős mű a Kristófék kincse. Az ábrázolt valóság sokrétű ismerete, a reális ábrázolás, a szerző megelevenítő ereje, feszültségteremtő képessége, írói biztonsága és bátorsága, s nem utolsó sorban a könyv legjobb értelemben vett érdekessége a romániai magyar irodalom kritikai-realista vonalának legmagasabb szintjére emelik a művet, irodalmunk kiemelkedő értékei közé sorolják.