Köztéri szobraink

Ki nem lepődött meg jártában-keltében egy újonnan felállított szobron, ki nem állott meg értetlenül egy számára megfejthetetlen monstrum előtt, ki nem bosszankodott patetikusan semmitmondó, sablonos szobor láttán? Ki nem örült egy megkapó, szuggesztív látványélményt nyújtó, harmonikus, teret szervező szoboralkotásnak? Köztéri szobraink esztétikai hatása, elhelyezése, funkciója valóban közügy. Kérdés, hogy jól vagy rosszul képviselik-e ezt a közügyet, új, fejlődő magyar társadalmunk ügyét, a jelképteremtés, a megemlékezés, a díszítés, a gyönyörködtetés ügyét? Wehner Tibor fiatal író és művészettörténész tanulmányában arra vállalkozott, hogy számbavegye és értékelje a felszabadulás utáni magyar szobrászat alkotásait, legfőbb tendenciáit, hibáit és kiemelkedő eredményeit. A kötet részben pótolni igyekszik a mindmáig hiányzó művészettörténeti összefoglalást, láttat és látni tanít, annak érdekében, hogy köztéri szobrászatunk valóban közüggyé váljon. A történeti és művészetszociológiai fejtegetéseket remek szoborelemzések egészítik ki, melyek a köztéri szobrok és környezetük együtthatását, kapcsolatát, a tartalmi mondanivaló és az esztétikai minőség bonyolult összefüggéseit részletezik minden érdeklődő olvasó számára közérthető módon. A szöveget gazdag fotóanyag teszi szemléletessé.