Középkori faszobrászat Magyarországon - A magyarságtudomány könyvei 3

Útnak indítani, késznek nyilvánítani, kézből kibocsátani mindig nehéz a munkát. A szerzőt mindig rémíti a tökéletlenség fenyegetése, az elégtelen anyaggyűjtés önvádja s az elfogult, részrehajló szemlélet félelme. Ez a vád, ez a fenyegetés s ez a félelem nem oknélküli, sőt nagyon is helyénvaló. E könyvben sok évnek anyaggyűjtése sűrűdött eggyé s őszinte szívvel vallja meg a szerző, hogy anyaga iránt bizony elfogulttá vált a feldolgozás során. Megejtették őt a messze századokból reánkmaradt fafigurák gyengéd formái úgyannyira, hogy a kevésbé szerencsés, kevésbé gyengéd alkotások számára is csak megértő és elismerő jelzői akadtak. Megdöbbentették viszont azok az idegen kisajátító törekvések, melyek e szép művészi teljesítményből a magyarságot, a magyar kultúrát teljesen ki akarták rekeszteni. Éppen ezért talán túlhangsúlyozzuk a helyi fejlődés logikus erejét, amikor könnyű szívvel mellőzzük különben kézzelfogható külföldi analógiáknak az emlegetését. Ott viszont, ahol szükséges volt, nem mulasztottuk el a külföld felől áramlott lendítőerőknek megjelölését. A bemutatott anyag s a szövegben rajzolt történelem csak szerény méltatása annak a kultúra-keretnek, melyet a magyarság, a magyar állam képviselt a középkor folyamán. Hitünk szerint Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás, de még a sokat becsmérelt Ulászló korszaka is sokkal büszkébb, sokkal öntudatosabb magatartásra jogosítaná a szerzőt s főként a magyarság, a magyar fajszerepének bátrabb s élesebb hangsúlyozására.