Kobzos

Ha ukrán irodalomról van szó, kétségtelen és sohase vitatott értékelő ítélet, hogy Sevcsenko a legnagyobb, világirodalmi színvonalra emelkedő ukrán költő. Ugyanakkor mint festőművésznek elismert rangja van a művészettörténetben. Rangos polgári foglalkozása lett volna a kijevi egyetemen, ahova rajztanárnak hívták meg, de alig néhány nappal kinevezése után - lázadás és lázítás címen - letartóztatták, és jó tíz évig hol rab, hol elítélt, hol kényszermunkás volt, távol minden szellemi tevékenységtől. Egész valószínűtlen életútján talán az a leginkább meglepő, hogy ez idő alatt írta - persze titokban - a legtöbb és talán legszebb versét. Ezek kéziratait összetűzve a csizmájába rejtette, vigyázott rájuk, és amikor kiszabadulása után megjelenhettek, szinte azonnal a remekműveknek kijáró széles körű siker fogadta őket. Minthogy nagyobb részüket a cenzúra eltiltotta a közléstől, első sértetlen gyűjteményük Lipcsében jelent meg, ahová tisztelő, tekintélyes barátai - Nyekraszov, Csernisevszkij. Dobroljubov - juttatták el. De a német környezetben napvilágot látó ukrán versek nemcsak Ukrajnában, hanem a szélesebb Orosz Birodalomban és Lengyelországban is sikert arattak. Ezeken a tájakon már a költő életében nemcsak népszerűek, de nagyra becsültek is voltak a Sevcsenkó-versek. Ehhez a széles körű otthonossághoz hozzájárult, hogy Sevcsenko az ukránon kívül anyanyelvi szinten tudott, írt, verselt is oroszul és lengyelül. Idővel megtanult németül és franciául is, otthonos volt a történelemben és a néprajzban. Ehhez olyan rendíthetetlenség és lelkierő kellett, amely nélkül nem is lehetne megérteni mindössze 47 évre terjedő életútját és eredményeit.