Kós Károly, Szerkesztette Sas Péter

"Kőből, fából házat... igékből várat" (In memoriam Kós Károly 1883-1983)

magvető kiadó  | 1983  | cérnafűzött, keménytáblás  |  302 oldal

Libri Antikvárium
A centenáriumi tisztelgésnek szánt antológia Kós Károly kevésbé ismert, főként publicisztikai és önéletrajzi írásaiból, valamint az emberi írói-egyéniségét, fáradhatatlan és sokoldalú tevékenységet megidéző kortársi emlékezésekből, interjúkból áll össze. A fiatal kutató Sas Pétert, a kötet összeállítóját és utószavazóját méltán megilleti a Kós Károly-i örökség megtartójának és gyarapítójának büszke titulusa: ,,Jöhetnek utánam fiatalok, és folytathatják munkámat, járhatják az utat, amit én is segítettem törni hittel, jóakarattal népünkért, magyarságunkért, fiainkért." A kötetbe válogatott Kós-írások különleges értéke az is, hogy ritkán publikálták őket. Sőt akad köztük olyan, amely mindmáig kéziratos formában lappangott, vagy olyan, amely nem érte meg a publicitást. A kortársi emlékezések, tanulmányok, interjúk nagy erénye pedig az, hogy szinte a fénykép pontosságával hitelesítik a Kós-írásokból kirajzolódó szellemképet, amelyet a hálás utókor az erdélyi kisebbségi élet ,,mindeneseként" ismer. Azt a Jókai-hősök hevületéből táplálkozó erkölcsiséget, amelyre védőfalként rárakódott a kolozsvári református kollégium élénk, függetlenségi-ellenzéki, minden újításra érzékeny negyvennyolcas szelleme, hogy azután mindezt beérlelje a századelő polgárosodó Budapestjének forrongó, újító lendülete. A kisebbségi létforma még élesebbre véste a portért: építész volt és maradt, író lett és népművelő, grafikus, könyvkiadó, mezőgazdász, nyomdász és betűvéső, lapszerkesztő és a többi és a többi. Ember volt a változó és megújuló világban.- További ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magvető kiadó
Kiadás éve1983
Oldalak száma:302
Súly360 gr
ISBN2399981384895
ÁrukódSL#2112960871
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Tartós törzsvásárlói mínuszokTartós törzsvásárlói mínuszok