B. Léránt Árpád

Kisvárosi boszorkányüldözés

hungarovox kiadó  | 2015  | papír / puha kötés  |  152 oldal

Libri Antikvárium
A történettel kapcsolatban akár le is szögezhetnénk, ilyen konkrét város ahol mindez megeshetett volna nem valószínű, hogy létezik. De a leírtak egyes elemei vagy ahhoz hasonló helyzetek több helyen is kelthetnek déj vu érzetet. Ebből fakadóan azt is rögzíthetnénk, hogy a hősök nem egy az egyben valóságos személyek, ám típus jellegű karakterek. Az egyik az ország keleti, a másik a nyugati vagy akár középső részén élheti szürke vagy izgalommal, megalázottság érzettel, egzisztenciális félelemmel teli mindennapjait. Ha valaki mégis magára ismer, az csak a véletlen műve, de tartsa titokban, s elmélkedjen, nincs-e itt az ideje szembenézni önmagával, levetkőzni a gőgöt, felhagyni a simliskedéssel, a hatalomfitogtatással, a kicsinyes bosszúállással. Mert az már történelmi kortól, tértől és időtől függetlenül többször bebizonyosodott, csak korlátozottan igaz, hogy akinek az Isten hatalmat, pozíciót, annak észt is adott. S az emberséget a szólásmondás nem is említi, pedig abból kellene a legtöbb. Történetünk akár valóságos, akár fikció, okulni lehet, okulni kell(ene) belőle. Hogy mennyit, hol és kinek, azt a tisztelt olvasó hivatott eldönteni. A szerző legalább is ezzel a szándékkal ragadott tollat, mi több, egyenesen a vizsgálat, az önvizsgálat kiprovokálásával. Mert amíg csak a hatalmi szinttől függetlenül egyetlen vezető is van, aki hitbizománynak tekinti beosztását, sakkbábunak nézi beosztottjait, akiket kénye-kedve szerint tologathat ide-oda, alázhat meg nyilvánosan vagy négyszemközt, írásban vagy szóban, addig a leírtaknak meggyőződésem van aktualitásuk.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó hungarovox kiadó
Kiadás éve2015
Oldalak száma:152
Súly200 gr
ISBN2310021012035
ÁrukódSL#2112917847
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Tartós törzsvásárlói mínuszokTartós törzsvásárlói mínuszok