Kié vagy, Ausztrália?

Nagy utazó vagyok: két évtizede cipelem magammal nagycsütörtökös várótermek és pályaudvarok ködein, félhományain át a romániai magyar irodalom igéit; a mondott szövegek: szárnyas szövegek; a szárnyas szövegek úrrá lettek sorsomon, felrepítettek, tízezer méter magasban lebegtünk az óceánok fölött, s amikor egy ismeretlen földrész nyugati kapujában, Perth repülőterén egy ismeretlen férfi, Domahidy András megölelt, még nem tudtam, hogy újra otthon vagyok, hogy újra hazaérkeztem, annak a végtelennek a törvénye szerint, amelyet a költők feszítenek védőháló gyanánt zuhanásaink és halálugrásaink alá; felelni, válaszolni hívtak Ausztráliába - kérdezni, faggatni mentem: érdemes volt-e ilyen messze keresni álmok megvalósulását, s ha nem ez az ausztrália, hát melyik hozhatja meg a beteljesülést, azt az otthont, amelyiket érdemes megtartani,amelyben érdemes megmaradni mindhalálig?; ez a szaggatott lélegzetű önvallomás: Ausztrália válasza (vagy minden ausztráliáé, valamennyi ígéret Földjéé?) az örök érkezőnek; s mert kéthónapi csatangolás után úgy találtam, hogy nem földet, házat, ruhát, hanem lelket kell cserélnie annak, aki akkor is boldog akar lenni, amikor nem lehet az, önkéntelenül szakadt fel bennem a kérdés: Kié vagy, Ausztrália?