Két világban

1-2. kötet egybekötve: Részlet a könyvből: Bizonytalan csillámlás reszket a lomha ködben. A hó mögül, az ónos felhők mögül, sorvadó napsugarak menekülnek a ködbe és meghalnak benne. Millió gyanakvó, kémkedve szállingozó hópehely között bujdosnak le a földre, de kimulnak már a nyirkos levegőben; eloszlanak benne nyomtalanúl. Csak éppen fáradtan foszforeszkál tőlük a köd. Úgy, mint a mikor kialszik lassan a foszfor villogása. A föld és az ég merő feneketlen hó. Körös-körűl csupa szürke fal a világ. A tél börtönbe zárta a ködöt s a rab a szűk ketreczben, akár a lomha komondor, lehever a nedves földre és nyújtózkodás, ásítás nélkül élettelen aléltságba merül. És megindúl megint a hóesés, s a ketreczfalak egymáshoz közelebb szorúlnak. Mintha tologatná, egymásra tolná őket valami erőszakos, szertelen óriás. Ég és föld közt eltűnik a messzeség. Fehér káoszszá lesz a világ. Két világban I. 1-232 Két világban II.1-231