Két tojás

ab ovo  | 1996  | kemény kötés  |  240 oldal

Libri Antikvárium
Ismertető: Még Trabanttól emlékeztem az igen hatásos ,,Hol vagy?"-ra. Megfogta a kezem. Itt. Nahát ez a fiú hagyta magát igazán csókolni. Puhaságos a szája. Omlékony. Rugalmas. Finom és meleg bőrét a bőrömhöz préselte - és én már megint annyira, annyira megnyugodtam! Az inge szétlebbent, mint a színházban a függöny. Összekuporodott, mint egy kiscica, aztán hosszában szétfutott benne a vágy, rámnyújtózott. Megnőttem én is sok-sok méteresre, túlnyúltam a házon is, siklottam előre keskenyen. És most valahogy nem kellett bénáznom a zoknival. Rángatás nélkül le tudtam harapni a papír szélét, kiköptem, két fogsorom közé vettem a kis tasakot, jobb kezemmel kihúztam az árut, és - ez sosem sikerült még - egy kézzel fel tudtam hengergetni rá. Apróságnak hangzik, de olyan sokat lendített az ügyön! Hogy én magam be tudtam építeni a dolgok rendes menetébe ezt az idáig majdnem mindig kellemetlen kis lépést, és egy kicsit sem kellett kijózanodni, amíg elengedhetjük magunkat teljesen! Ez bizony úgy megnyugtatott, szinte hízlalt. Szerintem én még sosem adtam ki ilyen hangokat. A maga helyén meg nagyon csipkésen alakult minden. Csaba közben labdázott a hajammal, és nekem mindenem elnevette magát. Kigurult belőlem az öröm. - További ismertető/ízelítő: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 200 Ft

A termék megvásárlásával

120 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó ab ovo
Kiadás éve1996
Oldalak száma:240
Súly250 gr
ISBN1111012344712
ÁrukódSL#2106778858
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 200 Ft

A termék megvásárlásával

120 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Szlavicsek Judit: Végzetes KékszalagSzlavicsek Judit: Végzetes Kékszalag