Keserű ifjúság I-II.

Szovjet fogságom naplója Ez a könyv nem hivatásos író műve. Szerzője nem azzal a szándékkal ült neki megírásához, hogy irodalmat alkosson, hanem azért, hogy rabságának megpróbáltatásait és szenvedéseit másokkal is megismertesse. Rózsás János a történelem áldozatainak egyike. A második világháború végén mint leventéből lett katona tizennyolc éves korában került szovjet fogságba és töltött el mint politikai fogoly kilenc esztendőt különböző börtönökben és kényszermunkatáborokban. Üldözött volt az üldözöttek, kisemmizett a kisemmizettek, megalázott a megalázónak között. Kálváriája kelet-közép-európai végzet. Rabságának éveiről végtelen szelídséggel és gyengédséggel számol be. Nincs benne gyűlölet fogvatartóival és a hatalmas birodalom népeivel szemben, sőt megszereti az orosz népet, nyelvet és irodalmat. Az a remény tartja életben, hogy egyszer visszatérhet szeretett hazájába. A remény ad neki erőt, hogy a lágerélet iszonyatát elviselje és sorsa jobbrafordulásában bízzék. A könyv hasábjairól egy nemesen gondolkodó és érző', jóindulatú és jó-akaratú, szeretetreméltó ember lép elénk. Beszámolójában hiteles képet nyújt arról, milyen megvertté és elesetté válhatik az ember, ha a történelem kerekei alá kerül. Az olvasóban akaratlanul is gyökeret ver a felismerés, hogy mindenkinek szüksége van a békére és a szabadságra, annak is, aki a szenvedések poklába került és annak is, akit szerencséje megkímélt ettől. A kiadó 1926. augusztus 6-án születtem-Budapesten. A munkanélküliség nyomasztó körülményei elöl azonban családom leköltözött Nagykanizsára, abban a reményben, hogy a nehéz éveket könnyebb átvészelni kisvárosban. Ott ragadtunk végleg. A négy polgári iskola elvégzése után dolgoznom kellett, mivel a család megélhetéséhez az én keresetemre is szükség volt. A MAORT-üzemek egyik részlegénél főmérnöki titkár lettem. Mint leventének 1944 novemberében be kellett vonulnom katonai szolgálatra. Rövidesen fogságba estem, elítéltek tíz évre, ebből kilencet letöltöttem. 1953 decemberében térhettem vissza a szülői házba. Azután könyvelő voltam a járási tanácsnál. Megnősültem, két fiam és egy lányom született. A járási tanácsok felszámolása után a Kanizsa Bútorgyárhoz kerültem mint pénzügyi csoportvezető és német-orosz műszaki tolmács. Hosszas betegeskedések után, belső ellenőrként és tolmácsként 1983 nyarán leszázalékoltak és rokkant-nyugdíjassá váltam. A négy polgárinál azért nem álltam meg. Leérettségiztem, pénzügyi szakvizsgákat, német és orosz felsőfokú nyelvvizsgát, oroszból tolmácsvizsgát tettem.