Dr. James Dobson

Kemény szeretet

keresztyén ismeretterj. alap.  | 2002  | puhatáblás, ragasztókötött  |  276 oldal

Libri Antikvárium
Létezik olyan egységes tünet a házasságokban, amely kezelésének elmulasztása több millió pár sodródását gyorsítja meg a válás felé? DR. JAMES DoasoN hiszi, hogy igen. Szerinte a család lehetséges felbomlásának legintőbb jele a tiszteletlenség.A Kemény szeretet című könyv szókimondóan tárja elénk ezt a gyakran mellőzött problémát, és bemutatja, hogy a legtöbb házassági összetűzés - a hűtlenség, az alkoholizmus, a házastárs bántalmazása, az érzelmi eltávolodás - középpontjában bűnös közömbösség áll, mely szabotálhatja a kapcsolatot. DR. DossoN hiszi, hogy a kórosan terjedő különválás forrása rendszerint pusztán az egyik fél, s ezért a másik fél számára nyújt gyakorlati segítséget, aki elkeseredetten próbálja összefogni a házasságot. Innen ered a szeretetteljes keménység elve, mely a romantikus érdeklődés felélesztésére és a vétkes fél "hazahozatalára" a lehető legnagyobb esélyt kínálja. Az általa bemutatott stratégia azért is egyedülálló, mert más megközelítésektől eltérően az együttműködésre gyakran nem hajlandó fél bevonása nélkül is működik. Mély, gyakorlati, és szinte mindenki számára hasznos könyv - egyedülállóknak, friss és régóta házasoknak is, akik kapcsolatukat közös tiszteletre és érett szeretetre szeretnék alapozni.DR. JAMES DossoN pszichológus, házasság, család és gyermek terapeuta, a Focus on the Family családszolgálat alapítója és elnöke. A családot érintő kérdésekben az USA egyik legkiválóbb szaktekintélye, számos könyv szerzője.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 12 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó keresztyén ismeretterj. alap.
Kiadás éve2002
Oldalak száma:276
Súly330 gr
ISBN2399958628250
ÁrukódSL#2113492774
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 12 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona (javított kiadás)Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona (javított kiadás)