Izlandi halász

Az izlandi halászok az egész nyár folyamán a jéghideg északi tengereken szerzik zsákmányukat, ahol a halvány fényű nap örökösen a látóhatár szélén dereng, s nem tudni: nappal van-e, vagy éjszaka. Télire visszatérnek a nem kevésbé rideg és zord Bretagne partjaihoz, ahol a folyvást fújó nyugati szél kergeti a sziklákhoz a hullámokat. S ott élik egyszerű napjaikat egészen a következő idényig, tavaszig, míg újra vízre szállnak. Családjuk, feleségük, menyasszonyuk várja őket. S van, akit hiába... Pierre Loti, a tengerész-író jól ismeri ezeknek a fáradhatatlanul küszködő munkásoknak a sorsát, akik fél életüket az ,,úszó klastromban" töltik, s alig várják a békés, meleg otthonba való hazatérést, de nem bírnak nyugton maradni, ha megint eljön az indulás órája. Azokét az emberekét, akik Szűz Máriához, a tengeren járók csillagához fohászkodnak, miközben ősi, babonás hittel regélnek a kísértethajóról és a halászról, aki házasságot ígért az óceánnak, és mikor lakodalmát egy hús-vér leányzóval ülte meg, az a másik érte jött, és örökre magával vitte.