Istent keresve önmagunkra találni - Szent Józsefről nevezett Mária-Terézia anya lelki arcéle

Előszó Thalész, a görög filozófus mondta: ,,A legnehezebb feladat az ember számára ezen a világon az, hogy megismerje önmagát." Később ezt a mondatot a Delfi templom homlokzatára írták arany betűkkel, és ilyen megfogalmazásban maradt az utókorra: ,,Ismerd meg önmagadat". Megmarad alapvető kérdésnek: ,,Ki az ember?" Nem könnyű megtalálni rá a választ. Az ember sokrétű, összetett és igen bonyolult lény; titok és bizonyos fokig saját maga számára is ismeretlen valóság. Az ember alapvető meghatározója mégis az újra, a nagyobbra való nyitottság, akkor is, ha tudja, hogy ebben az életben sohasem éri el tökéletességét. A múlt század nagy teológusa, Kari Rahner ugyanezt a gondolatot így fogalmazta meg: Az ember valami kimondhatatlanra, a Titokra, Istenre irányuló lény. Az ember végül is mindig önmagát keresi. Ez nem pusztán lélektani kaland, hanem hívás, nyitottság Isten felé, aki minden tökéletesség forrása. A lelki életben is minden érték a kegyelem műve. A kegyelem Isten ingyenes ajándéka, amely képes kitölteni a hiányokat, ha az ember alázatosan elfogadja saját korlátait. Kegyelem nélkül nincs igazi élet, viszont a kegyelem mindenre képes. Általa belemerülünk egy titokzatos új világba és nem vagyunk többé kiszolgáltatva saját magunknak. Ebben a világban olyan dolgok történnek, amelyek magasan felülmúlnak bennünket, de mégsem történnek a mi közreműködésünk nélkül. Itt rejtőzik boldogságunk és örömünk kulcsa is. A boldogság lényege abban van, hogy az ember Isten gyermekének tudja magát, és kinyitja neki lelke kapuit. Ez egy olyan csodálatos kaland, amelyet csak egyszer lehet megélni. Ezzel eljutottunk egy olyan örök igazsághoz, amely mindig régi és mindig új: ,,Isten az embert azért teremtette, hogy Őt megismerje, Neki szolgáljon és Őt szeresse." Ezek a gondolatok akkor fogalmazódtak meg bennem, amikor Anna Mária Tauscher, az Isteni Szívről nevezett Kármelita Nővérek alapítónőjének életrajzát olvastam, ahogyan azt Szentmártoni Mihály jezsuita atya megírta. ,,Életrajzot" mondtam, de inkább "élénkrajzot" kellett volna mondanom, mivel a könyv könnyed és fordulatos stílusban íródott.