Istenkereső ember, emberkereső Isten

jézus társasága magyar rendtartomán  | 2013  | papír / puha kötés  |  148 oldal

Libri Antikvárium
Az athéni Areioszpagoszon mondta Szent Pál apostol csaknem kétezer évvel ezelőtt: ,,Isten szabta meg az emberek tartózkodásának meghatározott idejét és határait, hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják, hiszen nincs messze egyikünktől sem. Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk" (ApCsel 17,27-28). Ezt a soha véget nem érő keresést szeretné folytatni ez a könyv. Az ember, mint állandóan kérdező élőlény, elkerülhetetlenül eljut a végső kérdés feltevéséhez. Az emberi szellem négy működési területe, a szépség (esztétika), az igazság (tudomány), a jóság (etika) és a transzcendens valóságra való nyitottság (vallás) különbözőképpen, de mind ugyanannak a végső titoknak a hordózói: bennük ,,jelenti magát" a felfoghatatlan Isten. Az emberi istenkeresés történetének néhány kimagasló mozzanatát elemzi ez a könyv, hogy végül rátérjen Isten önkinyilatkoztatásának történetére. Hiszen a Biblia istenképe is fejlődött és alakult az évszázadok során. A primitív vonások fokozatosan eltűntek, és Jézusban végérvényesen és véglegesen feltárta önmagát az egyértelműen jó Isten. Az irgalmas, emberszerető és embereket ,,kereső" Isten. Csodás konvergencia látható tehát az emberiség hosszú történetében megmutatkozó istenkeresés és az isteni önkinyilatkoztatás csúcspontja, a jézusi evangélium között. Jézus által már nemcsak beszélhetünk Istenről, hanem szólhatunk is Istenhez, és Atyának szólíthatjuk őt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 000 Ft

A termék megvásárlásával

500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó jézus társasága magyar rendtartomán
Kiadás éve2013
Oldalak száma:148
Súly224 gr
ISBN2399959496773
ÁrukódSL#2111197381
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 000 Ft

A termék megvásárlásával

500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power