Isten veled, Berlin

európa könyvkiadó  | 2008  | keménytábla, védőborító  |  300 oldal

Libri Antikvárium
Christopher Isherwood (1904-1986) a 20. századi brit prózairodalom klasszikusa. Eredetileg 1939-ben megjelent novella- és naplófüzérét, amelyet most újból az olvasó kezébe adunk, a század legjobb politikai regényének is nevezték, Orwell pedig így írt róla: "káprázatos képek egy hanyatló társadalomról". A szóban forgó társadalom az 1930-as évek elejének Berlinje, ahol Isherwood hosszabb időt töltött, megörökítve olyan jellegzetes figurákat (egy jószívű szállásadónő, egy Sally Bowles nevű fiatal angol kabaré-énekesnő, egy gazdag zsidó lány, egy homoszexuális pár), akik közül hamarosan a nácik áldozatai kerülnek majd ki. Az író közvetlen közelről látja, személyesen tapasztalja a nácizmus megerősödését és hatalomra jutását, s ez az élő történelem közvetve formálja, zilálja szét az emberi sorsokat, ám mindez nem drámai felvonásokban, hanem a film tárgyilagosabb, pontos képsorokra bontott jelenetfűzésének megfelelően elevenedik meg előttünk. Az antidramatikus ábrázolásmód csak fokozza a művészi hatást, s biztosítja egyben a mű változatlan, élménysugárzó erejét. A könyvből készült a Kabaré című musical és film is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 490 Ft

A termék megvásárlásával

249 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve2008
Oldalak száma:300
Súly379 gr
ISBN2399971391421
ÁrukódSL#2112027550
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 490 Ft

A termék megvásárlásával

249 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Sarah Beth Durst: Bűbájok boltjaSarah Beth Durst: Bűbájok boltja