Isten technikusai

FÜLSZÖVEG Azokat a jelenségeket, amelyeket a különböző teóriák a művészeti immanencia jellemző alakzataiként írták le idáig - vagyis a korstílusok-, és a nyelv intelligens önmozgását - nos e formák egy részében Isten közvetlen esztétikai önkifejezését vélem felfedezni. A "nyelv beszél" mindent lefedni akaró képletén belül tudniillik olyan fenséges pillanatokat - a jelentés ünnepélyes csendjeit - sikerült azonosítanom, melyekben minden bizonnyal maga "Isten beszél". Ezen esszenciális-formaként felismert esztétikai tény, Isten direkt megnyilatkozásának tűnik az emberi szférában. Tehát a művészet transzcendens identitását bizonyítja, másfelől Isten emberi dimenzióját, azt, ami valószínűleg egyedül hozzáférhető számunkra. Isten itt bosszantóan zseniális művésznek mutatkozik ugyan, de esztétikai aktivitásának katartikus élményén túl, továbbra is mélységes homályban hagyja a metafizikai létére és a voltaképpeni szándékaira vonatkozó közléseket. Mindenesetre a művészet az a kitüntetett hely, ahol bárki számára konkrét eseménnyé válhat Isten fizikai jelenlétének a tapasztalata. (Számomra a művészet a vallásnál azért is magasabb rendű misztika, hisz itt nem kell semmit előre elhinni.) Az esszenciális-forma absztrakt esztétikai terében jelenti ki magát Isten, bámulatosan kifinomult, szikrázó poétikai bravúrokon keresztül. Esztétikai tartalma ezeknek az örök művészi minőség, mely kívül állva az időn a remekművek koroktól független szubsztanciáját képezi. Amikor Isten véghezviszi bennünk az akaratát, és megszületnek azok a művek melyeket Isten ujja rajzolt, akkor felzeng a forma és ragyogni kezd