Isten is gyónni szeretne valakinek

Sigmond István az önsorsrontásig makacs, különös, magányos úton járó író. Abszurd írói világot épített fel, amelyben az emberi lény rémületes, bűnös, romlott belső erői kelnek életre, ugyanakkor ugyanez az emberi lény esendő, gyámoltalan áldozat is, részben önnön alvilágának, részben a másik ember agressziójának, teremtője közönyének az áldozata. Blaszfémikusan mondhatom úgy is, hogy a Szép és Szörnyeteg egybeforr Sigmond István álomszerű víziójában. Sigmond Istvánnak vannak novellái, amelyek egy-egy zárt világ képzetét keltik fel, s így nyilván abszurdnak mondhatjuk őket, s vannak írásai, amelyek az emberibb, s néha épp ezért fájdalmasabb groteszk igazat mondják el. Egy elméleti szerző, Wolfgang Kayser monográfiát írt a groteszkről, s ebből idézek egy mondatot: ,,A groteszk műalkotás kísérlet a világ démoni elemének felidézésére és száműzésére." Sigmond számára a világ a démoni feléhez tartozik az a fajta pokol is, amelyet az emberi kapcsolatokban jelen lévő könyörtelen önzés, hazugság, szeretetlenség okoz. Démoni bennünk, magunkban is bőven van: alantas nemiség, bosszúvágy, alattomosság. De a harag, amelyet az elhibázott teremtés, a démoni erők befolyásának kitett emberi lét miatt érzett, a Teremtő közönyének, a teremtmény halálra teremtettségének döbbenetében éri el tetőfokát. De a napi életünk trivialitása erősebb, s immár csak azt fogadjuk el valóban létezőnek. Sigmond István tehát hatalmas ellenállással szegzi szembe abszurd prózavilágát, és tiszteletet érdemel már önmagában a következetessége és a bátorsága is, hogy annak az elemi döbbenetnek szenteli írói tehetségét, amely a lét sötét, sátáni felét megismerve, megtapasztalva fog el minket, s amelyet permanens túlélőként aztán elég hamar el szoktunk felejteni. /Ács Margit/