John Maisel, Ford.: Szűcs Attila

Isten-e Jézus? Is Jesus God? (Második kiadás)

közép-európai intézet  | 1991  | puhatáblás, ragasztókötött  |  126 oldal

Libri Antikvárium
Néhány fekete-fehér illusztrációval. ELŐSZÓ Ezt az előadást a Moszkvai Állami Egyetem tanári kara és hallgatói számára tartottam a Szovjetunióban 1990-ben. Hallgatóságom nagyrészt ateista, templomba nem járó tanárokból és hallgatókból állt, akiknek nem volt ismeretük a keresztény hitről, sem bibliai tájékozottságuk. Az volt a célom, hogy világossá tegyem Jézus Krisztus személye, állításai és céljai egyedülálló voltát, és elérhetően elmagyarázzam, hogyan létesíthet valaki kapcsolatot az igaz, élő Istennel Jézus Krisztuson keresztül. Az előadás eredményeként a hallgatóság nagy része jelezte, hogy szeretne velem imádkozni, és átadta az életét Jézusnak. Mint azt egy egyik egyetemi tanár mondta: "Ez az első alkalom, hogy a keresztény hit egyedülállóságának ésszerű magyarázatát hallottam." Egy másik, fizika szakos tanár ezt mondta nekem: "Az egyetlen alkalom, amikor valaha is Istenre gondoltam akkor volt, amikor az ateista szemléletű tanári vizsgáimat tettem. Valamilyen ismeretlen okból jöttem az ön előadására, és most már tudom, hogy csakis Isten töltheti be életem ürességét." Remélem, hogy ha bőséges életet és megbocsátást keres, meg fogja találni e kis könyv olvasása közben, még akkor is, ha nem ateista, és jár templomba.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 790 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó közép-európai intézet
Kiadás éve1991
Oldalak száma:126
Súly100 gr
ISBN2310019327325
ÁrukódSL#2112865814
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 790 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban