Írók két háború közt

Harminchat novellát válogatott e kötetbe Illés Endre - harmincöt író tollából. Valamennyiüket ismerte; barátai, írótársai voltak. Az első világháború történelem- és társadalomformáló kataklizmája után és a második világháború előrevetülő árnyékával birkózva születtek ezek az elbeszélések; rendkívül gazdag színskálájukkal is érzékeltetve, hogy prózairodalmunk valójában a novellában nőtt föl e rendkívül ellentmondásos korszak hű ábrázolására. Ahány novella, annyi hang - többszólamúság, mely összhatásában, az önálló dallamok együtthangzásának eredményeképpen ugyanarról szól, a nemzedék közös, katartikus élményéről; az élet, a személyiség "fenyegetettségéről". Az elbeszélések elé írt bevezetőkben Illés Endre az "árnyékrajzok" tömörségével villantja fel az írók portréját. Néhány karakterisztikus vonással, telitalálat jelzővel, olykor személyes emlékei tükrében hozza megfogható közelségbe nemcsak az írót, az embert is. E bevezetők finom esztétikai megfigyelésekkel gazdagított vallomásokká válnak - vallomásokká barátokról, írótársakról. Nem irodalomtörténeti arcképcsarnok ez, hanem a könyv novelláival irodalmilag is szervesülő esszé-füzér, mely egybeolvasva a két háború közti magyar széppróza fő vonulatait is körvonalazza - a művészi élményátadás igényével.