Ingmar és Woody

noran libro kiadó  | 2016  | füles, kartonált  |  413 oldal

Libri Antikvárium
1974 óta jelennek meg verses- és novellásköteteim, regényeim, most pedig itt egy drámakötet is. Színdarabokat a kétezres években kezdtem írni. Az elsőt, amely a Hamletre építve sarkából fordítja ki Shakespeare történetét, 2007-ben a Szegedi Nemzeti Színház felolvasóesten mutatta be. Ugyanez történt a szintén 2007-ben, a Színház című folyóirat mellékleteként megjelent Ingmar és Woody című halálos komédiámmal, amelyet később Lukáts Andor színháza, a Sanyi és Aranka juttatott el a felolvasó előadásig. Annak idején Darvas Ivánnak és Kern Andrásnak szántam, de sajnos nem lett belőle semmi. Viszont kezemben van Darvas Iván 2006. júniusi levele, amelyben nyilván némi túlzással, de számomra máig nem felejthetően így ír: Életemben nem tartottam még a kezemben ilyen fantasztikus darabot! Remek! Megkockáztatom: zseniális! Az iróniának (azaz a távoltartásnak), ugyanakkor az ábrázolt személlyel való teljes azonosulásnak ezt a különös elegyét sehol máshol nem olvastam még. A többi néma csend, mondhatnám, de azért a Bot című dráma is megjelent a Koltai Tamás szerkesztette Színházban. És még van két másik, egészen friss. Tessék! Én türelmesen várok a világhírre.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Olvasatlan, új könyv
Kiadó noran libro kiadó
Kiadás éve2016
Oldalak száma:413
Súly437 gr
ISBN0859000034436
ÁrukódSL#2107080670
Kötésfüles, kartonált

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára