Infántis Lacika

Infántis Lacika. Karcsai magyar népmese. Elemzi Gyárfás Ágnes. --- Egyéniség és tömeg a mesében. Előző alkalommal az Aranyhajú lány című mesében a kiválasztott személyiség és a tömeg eredetét kutattam. 99 fiú született a füstös fazékból, de csak egy, a legkisebb volt képes arra, hogy testvérei életét megmentse, ezért útjaik a kis táltoscsikó tanácsára kettéváltak. ,,Mi menjünk csak édes gazdám erre, ők meg menjenek amarra" - tanácsolta a legkisebbik fiúnak kis lova. Az emberiség előkorában kirajzolódott a táltos tulajdonságúak és a tömegek útja. A legkisebb fiú megjárta beavatását, elnyerte az Aranyhajú királylányt, sorsa beleolvadt a Nap ragyogásába. De mi lett a többi 98 fiúval? Ők milyenek voltak? Tudtak dolgozni, egy disznónyáját, egy tehéncsordát és egy ménest hoztak haza atyjuknak. Hajlamuk volt a testiségre, feleséget kerestek, s mikor az ördöngös öregasszony lenyakazásukat tervezte éppen az emberi faj szaporításával voltak elfoglalva, mitsem törődtek biztonságukkal. Erre a táltosló és a kis gazdája ügyelt. Látszólag nem volt ezekkel a fiúkkal semmi gond, csak annyi, hogy lélekben kicsik voltak és szellemük nem ébredt fel. De szaporodni tudtak és később a Nagy Napév évezredeiben betöltötték a földet. Sokan közülük címet, rangot, hatalmat szereztek, s volt olyan is, aki dinasztiát alapított. Valahogy nem érvényesült bennük az az arány, melyet a régiek az emberről vallottak: két rész isteni, egy rész emberi (29). Arányeltolódással küzdöttek az isteni kárára. Érdekeit, hogy a népmesék feldolgozták-e a 98 tömegfiú gondját is. Arra gondolhatnánk, hogy ők azok, akiknek a mesékben felállított próbatétel nem sikerül. Akik elalszanak az aranyalmafa alatt és nem tudják megakadályozni az aranyalmák eltűnését. Ők a szegény ember három fiából a két idősebb, és a gazdag király ugyancsak három fiából a két idősebb, akik csúfolják öccsüket, leragadnak az első kocsmánál, s nem képesek a beavatás útjára térni. Szomorú elgondolni jelentéktelenségbe süllyedt sorsukat. Nem egzisztenciális jelentéktelenségre gondolok, hanem lelkiekre. Éppen azért dédelgettem lelkem mélyén az Infántilis Lacikáról szóló népmesét, mert érintette az emberiség nagy gondját, az eltömegesedést. A magyar mese világosan beszél: mindenki elnyerheti a megváltást, ha készen áll arra, hogy elfogadja, s kitárja lelkét a csillagok felé. Akkor már nem tömegember, ha képes rá, hogy lehozzon egy csillagot a fia homlokára.