Indiánok a Dunán

Fülszöveg A felejthetetlen, aranyszívű "rancher" emlékére írtam ezt a könyvet... Ő már az égi vadászmezőkön kóborol kedvenc kutyáival, vagy az örök tábortüzet nézi, amely az égi wigwam előtt lobog... Sohasem fogom őt elfelejteni, hiszen olyan pazarlón szórta szét köztünk kincseit, mint a játszadozó gyermek a színes üveggolyókat. Kedves, nagy gyermek volt egész életében, megtanította nemesen játszani és álmodni az embereket... A szerző. 1946 december 1. Előszó Nagy tervek A májusi szél a víz, az erdő és a mező illatát hozta magával a gimnázium tantermébe... Nógrády Béla, a IV/a osztály tanulója vágyódó pillantással fordult a nyitott ablak felé. A távolban - sejtelmesen elmosódó zöld sávként derengett a Duna balpartján végighúzódó erdő s mögötte magas dombok kéklettek az aranysárga párázatban. Verőfényes nap volt, de a Duna fölött mégis halvány, sejtelmes köd úszott s elmosta a határozott körvonalakat... Valahonnan - talán a messzeségben kéklő dombok mögül - halk harangszó foszlányai szűrődtek be a nyitott ablakon ... Aztán egyszerre egy csillogó, zöld bogár tűnt fel s erős zúgással keringett a nebulók feje fölött. Amolyan közönséges rózsabogár volt, de most mégis úgy ragyogott és tündöklött, mint valami zöld smaragd... - Talán üvegből van - gondolta Béla s egy pillanatra sem tudta levenni szemét a bogárról. Olyan volt ez a kis, szárnyas csoda, mintha a nyár hírnöke lett volna ... Igen, a közeledő nyár bontogatta már szárnyait a méltóságteljes folyam, a virágzó rétek és zöld erdők fölött s Nógrády Béla most egyszerre az orrában érezte a virágok, füvek s levelek illatát...