Imhotep, az afrikai

i.p.c. könyvek kft.  | 2014  | papír / puha kötés  |  320 oldal

Libri Antikvárium
"Archeológiai detektívregény. Ez az izgalmas könyv bizonyítékkal szolgál arra, hogy a Nílus partján élő népek már több évezreddel ezelőtt kifinomultabb világképpel, fejlettebb technológiával rendelkeztek, mint azt eddig feltételeztük." - Stanley Krippner, PhD A modern Kairó északkeleti részén egy magányos obeliszk áll, amely Héliopoliszra, az ókori világ legnagyobb tisztelettel övezett "tudásközpontjára" utal, amelynek irányítója egy főpap volt, aki egyben azoknak a megfigyelőknek a vezetőjeként is ténykedett, akiknek elsődleges feladata az éjszakai égbolt és a csillagok mozgásának figyelemmel kísérése volt. Az egyik ilyen főpap, az első, akinek a nevét ismerjük, aki valamennyi közül talán a legnagyobb tiszteletnek örvendett, egy bizonyos Imhotep ("ő, aki békével jő") volt. Olyan híres és oly csodált személyiségnek számított, hogy a fáraók korának utolsó szakaszában éppen olyan tisztelettel és imádattal vették körül, akár az isteneket. Később a görögök a "Medicina atyjának" nevezték el őt, azonosították Aszklépiusszal, és ezzel kivételes pozícióba helyezték: ő lett az egyike azon történelmi személyiségeknek, azon valóban élt embereknek, akik nem voltak ugyan királyok, mégis isteni státuszba emelkedtek. Imhotep évezredekkel később, 1932-ben, az eredeti, Boris Karloff főszereplésével készült hollywoodi filmben, a Múmiában a főgonosz szerepkörében jelent meg, majd a történet 1999-es, Stephen Sommers által rendezett és Brendan Fraser főszereplésével leforgatott változatában is hasonlóképpen került bemutatásra. Mivel népszerűségét és ismertségét tekintve csupán a gyermekkirály, Tutanhamon előzi meg - egyes vélemények szerint fej-fej mellett haladnak -, Imhotep a modern popkultúra egyik központi alakjának tekinthető, és Karloffnak, valamint Frasernek köszönhetően felkerült a "rosszfiúk" tízes listájára. Robert Bauval és Thomas Brophy jelen könyvében azonban bizonyítani kívánja, hogy az egyiptológusok és a történészek méltán emlegetik őt géniuszként, bizonyos esetekben az építészet "felfedezőjeként", a tudomány atyjaként.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó i.p.c. könyvek kft.
Kiadás éve2014
Oldalak száma:320
Súly349 gr
ISBN2399964545169
ÁrukódSL#2111101914
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power