Hölgyek palettával - Magyar nőfestészet 1895-1950 (Saphier Dezső gyűjteménye a Magyar Nemzeti Múzeumban, 2008.)

A művészi pályához vonzódó fiatal lányok többsége középosztálybeli, vagy attól magasabb rangú, nem egyszer nemesi és arisztokrata családból származott. A festészet itt nem számított mihaszna tevékenységnek, része volt a kor elismert kultúrájának. Magyarországon először a művészeti oktatás tárta ki kapuit a női hallgatók előtt, nem kis mértékben Székely Bertalan törekvéseinek köszönhetően, aki a magyar képzőművészet gazdagodásának lehetőségét látta ebben. A 19. század vége és az 1920-as főiskolai reform között számtalan változás játszódott le a művészeti oktatás rendszerében, de megvoltak a feltételek. Járhattak festőiskolára, mesternek, vagyis ,,művésznek" is készülhettek. Sokan szereztek rajztanári diplomát, amely nem tekinthető alacsonyabb rendűnek, ugyanis érettségit feltételezett, míg a művészképzésben ez jó darabig nem volt követelmény. A női hallgatók felkészítésében különös jelentősége volt a Deák-Ébner Lajos által vezetett Női Festőiskolának. Többször előfordult, hogy egy polgári családból az összes lánytestvért ide íratták be az egyenlő feltételek megvalósítása érdekében. Többen átlagot meghaladó ideig tanultak a főiskolán. Báró Braunecker Sztina például több mint tíz évig látogatta a tanfolyamokat.