Holdanyó fényes arca (A harikrisna-gyilkosságok)

"Éreztem, hogy egy éles tárgy közvetlenül a nyakam és a vállam találkozásánál feltépi az ingem, s parázsként égetni kezdi a bőröm. Végigfutott rajtam a gondolat, hogyha ütőeret ért a szúrás, pillanatokon belül végem. Lenyeltem vagy fél liter vizet, és utolsó, kétségbeesett mozdulattal belevágtam magam a pocsolyába. Néhány szempillantásig még a nyakamban lógott, aztán hangos nyögéssel eltűnt a víz alatt. A békesség kedvéért még utánarúgtam, de nem találtam el. Lihegve, köpködve, nyakamat tapogatva iszkoltam a part felé, ha kétségbeesett és nyomorult vánszorgásomat annak lehet nevezni. Minden lépés után hátrapillantottam, de csak a békésen gomolygó köd nézett velem farkasszemet. Nem tudom, meddig vonszolhattam magam a nádasban és az iszapban, talán fél óra is eltelhetett, amíg végre találtam egy laposabb partszakaszt, ahol kikászálódhattam a folyóból. Ahogy egészen szilárd talajt éreztem a talpam alatt, hanyatt vetettem magam, és lihegtem, mint egy igazi hajótörött."