Hol nem volt...

lazi kiadó  | 2016  | kemény kötés  |  544 oldal

Libri Antikvárium
Igen, az Egyszer volt című könyvem testvére. Mégis, e könyv nemegy tekintetben más, mint elődje, amennyiben kevesebb benne az egyes vadászataim leírása, viszont több az olyan anyag, melyet idestova fél évszázados tapasztalataim leszűrődéseképpen csoportosítok, mintegy szerény örökségként hagyva az utánunk következő fiatal vadásznemzedéknek vallja a szerző. Az első csoport tartalmazza az általános tudnivalókat magáról a vadászatról, ezen belül például a vadakról, a megfelelő öltözékről, a fegyverekről, a cserkészetről, a lesről vagy éppen a kopózásról, a solymászatról. A második részben hazai vadászemlékeket elevenít fel a szerző: libázásokat, uhuzásokat, túzok-, vaddisznó-, szarvas-, őz- és farkasvadászatokat, a harmadikban külhoni emlékeiből szemezget, amikor jávorra és rénszarvasra is vadászott, sőt lazacfogásban is részt vett. A Pilis hegységbeli vadászatok külön fejezetet kaptak, ez teszi ki a negyedik részt, míg az ötödik a vegyes tapasztalatokat foglalja össze. Sok olyan emlékről olvashatunk, amiket szerzője saját bevallása szerint legszívesebben elfelejtene, és még több olyanról, ami nemcsak okulásra, de derültségre is okot adhat. A szerző fotókkal és mókás tollrajzokkal egészíti ki humorral gazdagon átszőtt elbeszéléseit, és bízik benne, hogy könyve a laikusok számára is meghozhatja a kedvet a vadászathoz, ami szerinte egy csodálatos varázsital, mely jó értelemben bolondítja meg azokat, akik igazán rájöttek az ízére.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
új, ajándékozható
Kiadó lazi kiadó
Kiadás éve2016
Oldalak száma:544
Súly566 gr
ISBN2399967778199
ÁrukódSL#2110845615
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára