Hermész Triszmegisztosz titkos arcai

szenzár kiadó  | 2023  | füles, kartonált  |  332 oldal

Libri Antikvárium
"Mindennek fényében a beavatandónak azt kell megértenie, hogy az ember közvetlenül a legfőbb Istentől származik, az ő képmását viseli, tehát a benne lévő isteni elemet sem veszthette el. A hermetikus szövegek arra valók, hogy felébresszék az emberben szunnyadó intelligibilis értelmet, a nuszt, így a beavatandót képessé tegyék arra, hogy először önmagában ismerje fel Istent, majd megpróbáljon fel is emelkedni hozzá. Dióhéjban ez a hermetikus beavatás lényege, és e folyamat beindulásának katalizátora a szöveg, aminek segítségével a beavatandó eljut először a felismeréshez, majd az isteni megismeréséhez." Eddig leírtam minden esetet, amelyet Poirot megoldott az én (végtelenül gyengécske, de mindig odaadó) segítségemmel. De a norfolki gyilkosságok elmesélésébe még nem kezdtem bele. Eddig a pillanatig úgy éreztem, korai." Kötetünk a hermetikus szövegek legendás forrásának, Hermész Triszmegisztosznak kevéssé ismert történetét mutatja be a késő ókortól kezdve egészen az újkorig. Hamvas Endre Ádám megismerteti az olvasót Hermész rajongóival és bírálóival, illetve értelmezési módszereikkel, miközben kitér arra is, hogy miként alakult ki a Hermésznek tulajdonított szövegek sajátos aurája, amit egyesek kimondottan egy létező hermetikus tradícióként értelmeznek. A könyv a hermetikus szövegek értelmezése mellett főleg Hermész Triszmegisztosz alakjának változásaira koncentrál: elénk állítja az isteni bölcs, a tiszteletre méltó pogány próféta és a félelmetes mágus alakját, aki változatos formáiban is óriási hatással volt az európai kultúrtörténetre. Érdekes módon ez a hatás mindmáig alig ismert, így túlzás nélkül állíthatjuk, hogy hiánypótló kötetet tart kezében az olvasó.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Újszerű, szép állapotú példány
Kiadó szenzár kiadó
Kiadás éve2023
Oldalak száma:332
Súly370 gr
ISBN2310011968410
ÁrukódSL#2111936101
Kötésfüles, kartonált

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Egy jó történet sosem ér véget!Egy jó történet sosem ér véget!