Á. Varga László (szerk.), Dupák Gábor, Hausel Sándor, Szomszéd András

Héhalom története (A kezdetektől 1960-ig)

ismeretlen  | 2000  | papír / puha kötés  |  275 oldal

Libri Antikvárium
Gyorsan változó világunkban az információk, ismeretek özöne zúdul ránk. Régi értékek semmivé válnak, illetve újak teremtődnek. Az emberi kapcsolatok is mozgásban, változásban vannak. Globalizálódó világunkban gyakran érezzük úgy, hogy valamit elveszítettünk, valamiben szegényebbek lettünk. Az új dolgok megítélésében, elfogadásában bizonytalanok vagyunk. Nem csoda, hisz az idő tudja csak bizonyítani valaminek az értékállóságát. Szerencsére vannak olyan értékek, amelyek eligazítanak, segítenek megérteni az új kihívásokat, átlendítenek a gazdasági-érzelmi-lelki válságainkon és biztosítják számunkra az élethez szükséges külső-belső harmóniát. Ilyen értéknek tartom a lakóhely, a szülőföld szeretetét is, melyet őrizni, gazdagítani kell. A múlt, a jelen és a jövő szoros kapcsolatban vannak. Jelenünk, jövőnk a múltban gyökerezik. Az egyes embernek, a faluközösségnek ismernie kell származását, ősei élettapasztalatát, hagyományait, törekvéseit, mert csak ezek birtokában lehet távlatosan gondolkodni, célokat kitűzni, és teljes emberi életet élni.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 14 490 Ft

A termék megvásárlásával

1 449 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó ismeretlen
Kiadás éve2000
Oldalak száma:275
Súly300 gr
ISBN2399999998893
ÁrukódSL#2111648244
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 14 490 Ft

A termék megvásárlásával

1 449 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Czernák Eszter: Cserebere az erdőbenCzernák Eszter: Cserebere az erdőben