Hazudni az életért

Louis Begleynek ez az első regénye. Néhány éve jelent meg, és mindjárt sikert aratott: felsőfokban írtak róla a világlapok, elnyerte a PEN Hemingway Alapítványának elsőkönyves, valamint az Irish Times és az Aer Lingus nemzetközi szépirodalmi díját. Méltán, mert ez a mű a már oly sokszor feldolgozott holocaust témájának egy egészen új oldaláról szól ritka meggyőző erővel. A színhely Lengyelország s ott egy kisváros, T. Itt kezdődik 1939-ben a regény hősének, annak a zsidó kisfiúnak a kálváriája, aki egyes szám első személyben beszéli el azt, mi történt vele és családjával - egészen a felszabadulás napjaiig, amikor is végleg tudatára ébred: új hazában új életet kell kezdenie. A könyvből nem derül ki, hogy Begley a saját személyes emlékeit eleveníti-e fel, vagy a másoktól - netán családjától - hallottak alapján, fiktív memoárként számol be a történtekről. Ami tény: stílusának dokumentumszerű távolságtartása nem dramatizálja túl a szörnyűségeket: úgy adja elő egy tízéves kisfiú kényszerű hányattatásait, mint egy kalandos utazás történetét. Éppen ebből az objektivitásból fakad vonzereje: az ártatlan gyermek szavaiból megrendítő olvasmány bontakozik ki.