Három pár női láb

"Sok évvel ezelőtt egy magyar filozófus tanulmányában azt olvastam, hogy aki a vauhoz, az éppen akkor létezőhöz kötődik, az konzetvatív. Ezen akkor eltűnődtem. Lehet, hogy konzervatív vagyok? Hiszen, amióta újságírónak nevezhetem magam, engem mindig az foglalkoztatott, ami van, ami körülvesz, ami éppen történik. Amiről tudok, amiről tudomást szerzek. Ebből számos kellemetlenségem származott. Önmagammal. A létező szocializmus évtizedeiben ugyanis az ember, a hivatásos újságíró pontosan tudta, hogy meddig mehet el a van, az éppen történik, annak, amit valóságnak szoktak nevezni, leírásában. Vagy azt gondolta, hogy ismeri a határokat. Mindenesetre bennem működött az öncenzúra. De nem felejtettem el, hogy mikor, milyen ügyben nem mondtam, illetve írtam le azt, amit megtudtam. A mai napig számon tartom a gyávaságaimat és a hallgatásaimat. Talán ez volt az az ösztönzőerő, az a belső tartalék, amelynek köszönhetően megszülettek az 1997-2003 között írott szubjektív jegyzetek. Jóval több, mint amennyi e kötetben szerepel. Igyekeztem úgy válogatni, hogy abból kikerekedjék valamilyen kép a rendszerváltozást követő hétköznapok történéseiből, kuszaságából, értékzavaraiból, abból a mély ellentmondásból,ami a megnyett egyéni szabadságjogok és az elveszített egzisztenciális biztonság: magyarul a tömeges elszegényedés között feszül. Még egy szempont vezetett. Nevezetesen annak a meggyőződésemnek szerettem volna hangot adni, hogy életünk átível a rendszereken, hogy létezésünk mikéntje talán nem annyira ítélkezés, mint inkább a megismerés tárgya. Ezt akartam kifejezni abban az írásomban is, amelynek címe: Jelentem, éltünk! Az itt olvasható írások többsége a Civil Rádióban, élőbeszédben hangzott el."