Három dráma - Godot-t várva - Ó, a szép napok! - Végjáték

A színházról nem gondolok semmit. Nem is értek hozzá. Nem járok színházba. Ez így elfogadható. Az viszont már kevésbé, hogy valaki ezzel együtt darabor ír, majd, miután elkészült vele, még véleménye sincs róla. Sajnos én pont ilyen vagyok... Én sem tudok többet a darabról, mint az, akinek sikerül figyelmesen végigolvasnia. Nem tudom, milyen szándékkal írtam. Nem tudok többet a szereplőkről, mint amit ők maguk mondanak, tesznek, és ami történik velük. A külsejükkel kapcsolatban azt a keveset jeleztem csak, amit elképzeltem. Például a keménykalapot. Nem tudom, kicsoda Godot. Azt meg pláne nem, hogy létezik-e. És azt sem tudom, hogy azok ketten, akik várják, hisznek-e benne... Nem azért ismertem meg valamelyest Estragont, Vladimirt, Pozzót, Luckyt, a teret és a kort, amelyben éltek, hogy aztán megértsem őket. Talán adósok maradtak valamivel. Majd elintézik. De nélkülem. Mi, ők és én - már kvittek vagyunk