Haboskávé

Sokkal jobban szeretek beszélni, mint írni. Az előbbire a nap huszonnégy órájában képes vagyok, az utóbbit inkább az írás szakavatott mestereire bízom. Évekkel ezelőtt is beszélgetni hívtam a városi televízió műsorába mindazokat, akikről úgy éreztem, van mondanivalójuk mások számára. A szó tényleg elszáll, s a videoszalagról sem tudjuk még, meddig képes megőrizni tartalmát, ezért biztosra mentem. Úgy gondoltam, hogy írott formában még sokáig megmaradhatnak ezek az élettörténetek, sokunk örömére. Nagyon szerettem ezt a műsort. Élveztem bensőséges hangulatát, beleéltem magam az egyes sorsokba. Hol a háborúban jártam, hol iskolapadban ültem, hol építette, hol énekeltem magam is. Megéltem szerencsés véletleneket, tudatos elhatározásokat. Élményt jelentett számomra az élőbeszédet írott formába rendezni, s újra beleborzongani a különböző történetekbe, csodákba. S a legizgalmasabb az volt, hogy közben mindenkinek újra hallottam a hangját, mintha megint egymással szemben ülve...