Gyerekjáték az angol! 7 - Pets and Play

central médiacsoport zrt.  | 2016  | kemény kötés  |  34 oldal

Libri Antikvárium
A könyv és a 12 perces rajzfilm óvodás és kisiskolás gyerekeknek szól. A nyelvtanulást nem lehet elég korán kezdeni. Az egészen kis korban elkezdett nyelvtanulás során a gyerekek hamar megtapasztalják, hogy egy fogalmat több szóval is ki lehet fejezni, így gondolkodásuk rugalmasabb, elvonatkoztató képességük jobb lesz, s ezáltal fejlődik az intelligenciájuk. A rajzfilmek és a képeskönyvek két kisgyerek kalandjait mesélik el, akik megtalálják Ziggyt, a papagájt, és megtanítják beszélni. Sok-sok kalandjuk során a madár megismeri a betűket, számokat, színeket és egyéb hasznos szavakat. Az egyenként 12 perces rajzfilmekkel a gyerekek egyre jobban elsajátítják az angol nyelvet, ha pedig már tudnak olvasni, akkor a könyvben végigkövethetik az adott történetet, amiben egy kis szótár is segítségükre lesz. A sorozat 10 kötetből áll. A könyvek és filmek egymástól függetlenül is élvezhetők, ugyanakkor a bennük lévő tudásanyag egymásra épül. A rendszeres Time for English-mesefogyasztás a legjobbkor és a legjobb módon, ráadásul élményszámba menően kínál biztos angoltudást a kisgyerekeknek. A korai nyelvtanulásnál a gyerekeknek még nem szükséges nyelvtant, kiejtést tanulniuk, az is elég, ha dalokat, verseket, szavakat ismételgetnek. A sok ismétlésnek köszönhetően egyre jobb lesz a kiejtésük, pontosabb a szóhasználatuk, ezáltal felszabadultabban használják majd a nyelvet a tudatos nyelvtanulás során, az iskolában is. A könyvben található DVD-n angol és magyar felirat is választható, a karaoke-dal pedig még több szórakozást ígér a gyerekeknek. Könyv, rajzfilm és szótár egyben! A 7. rész tartalma: Különböző kültéri játékok (kiemelten a foci) Háziállatok Segédigék használata Lucy, Wiz és Ziggy egy parkban találja magát. A parkban gyerekek játszanak: ugróköteleznek, gördeszkáznak, rollereznek, görkorcsolyáznak és kosárlabdáznak. A két testvér és a kismadár megismerkedik Ronnal, aki elmagyarázza nekik a foci szabályait, és játszik is velük. Később Lucyék összebarátkoznak Tinggel, aki meghívja őket az otthonába. A kislánynak van kutyája és macskája, sőt kiscicái is. A gyerekek megtudnak néhány érdekességet új barátjuk kaméleonjáról, ami aztán a szemük láttára változtatja meg a színét.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
DVD melléklettel!
Kiadó central médiacsoport zrt.
Kiadás éve2016
Oldalak száma:34
Súly439 gr
ISBN0489004573671
ÁrukódSL#2106316967
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya