Gulliver Bolgorogyban

Itt ülök R...-i házam teraszán. Előttem az asztalon papírjaim, íróvesszőm. Időnként feleségem vagy lányom feje bukkan föl a nyitott ajtó keretében, ilyenkor lázasan rovom a sorokat. Ők, látván szorgos tevékenykedésemet, megnyugodva távoznak. Én pedig ismét letéve tollamat, csöndes szemlélődésbe merülök. Nehezen megy az írás. Legutolsó vízreszállásom, és az ebből fakadó majd egy éves kalandom kedélyállapotomra mély hatást gyakorolt. Mikor most, alig egy hónapja, isteni csodával sikerült hazatérnem és átlépnem szeretteim küszöbét, elhatároztam, erről a bolyongásomról nem írok. Egyrészt, bár életem javát tengereken és kalandos utazásokban fecséreltem, mindig maradt annyi időm, hogy hőn szeretett hazám irodalmát is figyelemmel kísérjem. S ha ezt drága feleségem, hozzátartozóim sem hanyagolják el, akkor most nem kényszerítenek arra, hogy újabb kalandjaimat papírra vessem. Mert, ugyan hol találok manapság kiadót, akit holmi kalandos útleírás érdekel, méghozzá olyan földi szigetről, amelyről fogalmam sincs merre található! Hát nem abszurdum? Aztán meg, cselekmény? Kaland? Gyanús dolgok ezek! Hol vannak a mély lelki analízisek, a szó-mágiák, stilbravúrok! Másrészt, annyira lehangoló élményekben volt részem, hogy még ha az írással kapcsolatos gátlásaimat félre is tudnám tenni, (bár megvallom, nagyon nehéz) nem szívesen bolygatom föl emlékeimet.